Nagy krakkói kajás poszt


Piac a Kazimierz-ben

Amikor pár napja elkezdtem "kitakarítani" a blogon a piszkozatok szekciót, megakadt a szemem ezen a címen. Te jó ég, hát mikor voltam én Krakkóban??? Ezer éve :) Viszont a képek nagyon szépek, és gondolom ott már régen hó van meg hideg meg tél, de azért megmutogatom, miket is ettünk az ősszel.

Hol is kezdjem? Három napot voltunk Lengyelországban, az első nap olyan három óra körül jutottunk el abba az állapotba, hogy most már muszáj valamit ennünk. Egy kis kifőzdét néztem ki az útikönyvemből, ami egy könyvtár aljában van. Jók az árak - mondjuk hol nem? :)  -, rendes adagok vannak, közel a főtér, a neve pedig U Babci Maliny. Én barszcz-ot ettem - ittam - magában, de olyan éhes voltam, hogy nem élte meg a fotózást. A fiúk pedig hagymalevest ettek, meg ilyet:


A fiúk első napi vacsorája, szűzérme és krumplipüré
Amit még el kell mondanom, hogy minden három lépésben van az Óvárosban egy pereces, nagyon finom perecekkel. Van sós, sajtos, mákos, fűszeres, és még ki tudja hányféle.

Perecárus
Olyan 1-2 zloty volt az ára, szerintem nevetséges összeg egy ekkora perecért, sétálgatás közben pedig nagyon jól esik.

A második napon átmentünk az Óvárosból a Kazimierzbe, ahol kicsit szétnéztünk a piacon.

Saláták, rebarbara, mindenféle egyéb zöldség

Chili minden színben és méretben

Málna, eper, füge, október közepén...

Salátás, rebarbarás egy kicsit közelebbről
Aznap este már egy másik étterembe mentünk, itt ettünk pirogot, ami baromi finom :) Az étterem egy pincében van, kicsit sötét van, de nagyon hangulatos. A barna sör is jó.


Húsos pirog, sülthagymával

Az étterem bejárata
Ahol még voltunk, az egy nagyon aranyos kis hely. A nevére sajnos nem emlékszem, de elég könnyű megtalálni, ugyanis ez egy olasz-ázsiai-angol teázó-pizzázó-delikátesz-wok-kocsma. Na, értitek. A kirakatban pl. van egy autó.
Lengyel sör. Én ugyan nem vagyok nagy sörös, de ez még nekem is bejött
Ugorjunk egy kicsit térben, mert a harmadik napon már hazafelé jöttünk, útközben pedig megálltunk a Zakopanéban. Annyit még el kell mondanom, hogy amíg Krakkóban voltunk, elég hideg volt, és sokszor csepegett is az eső, nos, mire felértünk a hegyekbe, szikrázó napsütés és meleg fogadott minket :)

Ahogy Krakkóban perec, Zakopanéban sajt van minden harmadik lépésnél. Nagyon finom, érdemes beruházni.

Ebédre zurek.

A fiúknak túrós-krumplis pirog, szalonnával

Nekem pedig áfonyával töltve, vajban megforgatva, vaníliás tejfölszerűséggel

Viszont nyáron megint tervezzük, hogy megyünk, úgyhogy megkérdezlek Titeket. Mit hagytunk ki?


Megjegyzések

Araniel üzenete…
De jó képek...és...málnaaaaa*__*
mandy tarragon üzenete…
Köszi :) Most, hogy megtaláltam őket, megint ennék pirogot :)

Népszerű bejegyzések