Kiskert 2012 - április

elölről 

oldalról

Kicsit későre csúszott most az áprilisi bejegyzés, de ennek praktikus oka van. Idén nem túl sok dolgot vettettem közvetlenül a földbe, ellenben jó sok dologból neveltünk palántákat. Ezek egy részét most kiültettem - várni lehetett volna még vele két hetet, de ki tudja, hogy mikor leszek legközelebb itthon -, illetve rendbe szedtem azokat a sorokat is, ahol vetettem a legutóbb. 


A borsó idén nem nagyon aktivizálta magát, már most már láttam egy-két csírázó szemet, de úgy döntöttem, hogy melléjük ültetem a kukoricát, ha kinőnek addig, akkor nyertek, ha nem, akkor a kukoricáé a terep. 

középső ágyás


A tökféléket kiültettem, igyekezve, hogy idén ne oda kerüljenek, ahol eddig voltak. Mondjuk a mi kertünkben ez annyira nem számít, mert ősszel megint beástunk egy adag komposztot, így nincs kimerülve a talaj, de azért jobb a változatosság. 

Retek és cukkinipalánta
A cukkiniket a retek közé raktam el, mire a cukkini megnő, addigra a retek úgyis kikerül onnan, úgyhogy bőven lesz helye. 

Rukkola
A kapaszkodóhoz beültettem a bokorbab palántáit, remélem élvezik majd a kis játszóterüket :)

első ágyás
Amit pedig vetettem az első ágyásba: koriandert egy jó nagy területre, céklát az ágyásszegély mellé, kelbimbót a kis területre a mángoldok mellé, és egy kis saláta szigetet oda, ahol a kitaposás látszik. Azért tapostam le a magokat, hogy ne vigye el őket a víz, a kerítés mellé pedig a már említett kukorica került.

spenót, pont a megfelelő méret :)

rebarbara, kicsit megrágta a csiga, de azért növekszik

foltos zsálya

borsikafű

citromillatú kakukkfű

tépősaláta telep, amit másnapra totál lerágtak a csigák :S

Megjegyzések

Csibe üzenete…
Dejóó, kis ügyes :)

Népszerű bejegyzések