Kelkáposztafőzelék


A kertet ünnepélyesen elküldtük a jól megérdemelt téli pihenésére, viszont néhány kelkáposzta és kínai kel maradt még. Amíg nem jönnek a kemény fagyok, ezeket nem szedem fel, de mivel nincs is sok, jó eséllyel el is fogyasztjuk őket addigra :)

A rohangászós-pakolós-takarítós napokra jó lehet ez a főzelék, szinte semmi csavar nincs benne, gyorsan megvan, tükörtojással remek ebéd. Szerény véleményem szerint egyébként sem baj, ha ilyen könnyű téli főzelékeket eszünk néha a nagy karácsonyi "habzsidőzsi" előtt :)

Hozzávalók, 2-3 személyre:
  • 1 kis fej kelkáposzta - tényleg kicsi, kb. öklömnyi, idén ekkorára nőttek meg sajnos
  • 1 kis fej kínai kel
  • 1 nagyobb krumpli
  • bors
  • fokhagyma
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál liszt

A káposzta leveleit leszedjük a torzsáról, alaposan megmossuk, majd a nagyobb "ereket" kivágjuk, és nagyobb kockára vágjuk. A krumplit meghámozzuk, egész pici kockára vágjuk. A zöldségeket, épp annyi vízben, hogy ellepje, feltesszük enyhén sós vízben főzni, sóval, áttört vagy apróra vágott fokhagymával ízesítjük. Amikor már puhák a zöldségek, rántást készítünk.
A olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet, majd felengedjük a főzelék levéből annyival, hogy ne legyen csomós, és a főzelékhez keverjük.
Pár percig együtt forraljuk, majd lehet tálalni. Én most tükörtojást sütöttem hozzá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések