J32 torta: Kávés diótorta

Már jó ideje megállapodtunk abban, hogy J idei tortája valami diós-krémes dolog lesz. Eredetileg még arra gondoltam, hogy az idei országtortát fogom megsütni, de többszöri kóstolás után sem voltam biztos benne, hogy ez lenne az igazi. Végül arra jutottam, hogy a piskótáját megtartom, a krémet kicsit átvariálom, a tetejére pedig valami ropogós réteget képzeltem el.

Bár kaptam egy kisebb szívrohamot, amikor először nem akart felverődni a krém, de miután hagytam még egy kicsit hűlni, nem volt vele gond, a végeredmény pedig szerintem egészen kellemes lett. Aki szereti a diót és a kávét, annak mindenképpen ajánlom.

A piskóta elkészítése Praliné Zsuzsit receptjét dicséri, egy picit alakítottam rajta, de nagyon jó lett. A kávékrém a J31 kávékréme dióval turbózva, a morzsa pedig szerintem nagyon jól mutat a tetején. Ha rám hallgattok, akkor a grillázsmorzsát csak közvetlenül a tálalás előtt tegyétek rá, mert akkor lesz igazán jó textúrája.  

A receptben szereplő kávékivonatot cukrászati és delikát boltokban keressétek, de ha nem találtok, akkor nagyon sűrűre kevert instant kávéval helyettesíthető.
 


Hozzávalók, 18 cm-es tortaformához:

A piskótához:
  • 30 gramm grillázsmorzsa (elkészítés lejjebb)
  • 60 gramm darált dió
  • 40 gramm liszt
  • 40 gramm cukor
  • 2 tojás
  • 10 ml pisztáciaolaj - lehet napraforgóolaj is
  • 1 teáskanál kávékivonat
A diókrémhez:
  • 2 dl habtejszín
  • 15 dkg fehér csokoládé
  • habfixáló vagy zselatin 3 dl folyadékhoz - elmaradhat, ha nem szállítjátok a tortát
  • 1 kávéskanál kávékivonat
  • 10 dkg darált dió
A grillázsmorzsához:
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg durvára tört dió
A grillázzsal kezdünk: egy magas falú lábosban karamelizáljuk a cukrot, majd belekeverjük a diót, és az egészet gyorsan egy sütőpapírral bélelt tepsibe borítjuk. Minél vékonyabbra próbáljuk elegyengetni, nem kell hogy szabályos legyen. Hagyjuk hűlni, majd törjük nagyobb darabokra és az aprítógépben kisebb adagokban daráljuk morzsásra. Én először pulzálva járatom a gépet, hogy nehogy eltörjön vagy leégjen a motor.

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük, a sárgáját simára keverjük a cukorral, a kávékivonattal, az olajjal és a liszttel, majd beleforgatjuk a fehérjét, végül pedig a diót és a grillázsmorzsát. 180 fokos sütőben kb. 12-15 perc alatt sül készre. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A krémhez a tejszínt felmelegítjük - ne forrjon! -, majd ráöntjük a darabokra tört csokoládéra és simára keverjük. A habfixálót vagy zselatint elkészítjük a csomagolási útmutató alapján, majd a tejszínes csokoládéhoz keverjük. Ha jól kihűlt, elkezdjük felverni, belekeverjük a kávékivonatot, majd amikor már elég szilárd, beleforgatjuk a diót. A piskóta köré tortakarikát teszünk, én még pluszban kibéleltem sütőpapírral, hogy biztosan ne legyen gond a leválasztásnál. A krémet a piskótára simítjuk, majd az egészet a hűtőbe tesszük, tálalásig.

Tálaláskor leválasztjuk a tortakarikát, megszórjuk a tortát a maradék grillázsmorzsával.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések