Kert 2014: Március


Annyira nem siettem el idén a márciusi nagy kerti munkákat, hogy végül az utolsó hétvégére jutott. A jó időnek köszönhetően kezd végre beindulni igazán a kert, ahol egy hete még semmi nem látszott, ott most már zöld sorokban állnak a borsók, disznóbabok, lóbabok, hagymák, pici spenótok. A gyökérzöldségekkel valahogy idén sincs szerencsénk, de annyi baj legyen.


A cukorborsók a futtató mellett. Persze, hogy a másik irányba hajlanak megint :D


Mángold, csokroshagyma, háttérben petrezselyem.

Hajt a kiwi :)

Valamit nagyon ügyesen csináltunk tavaly, mert most tele van ekkora virágzatokkal mindkét áfonya bokor.


Virágzó nektarin, lassan bekötnek a gyümölcsök. Idén már csak ritkítjuk őket, ami fenn marad és nincs útban, azt meghagyjuk.







A szamócák voltak tavaly is az elsők, a korai eprek jönnek utána.


A zsákos projekt vége, még mindig nőnek benne a leveles kelek, nagyon jól átteleltek, már magszárba mennek.


A kitisztított téli ágyás, idén tépősaláták és bokorbabok lesznek majd benne. Kapott fél zsák érett marhatrágyát, és egy gombakomposztos takarást. 





Virágzó rukkola, a virág is ehető ;)


A mizuna szintén érzi a jó időt és virágba borult. A sok apró virág vonzza a rovarokat, érdemes őket ilyenkor "beszoktatni" a kertbe ;)


A díszkertben a hortenzia új szomszédokat kapott, a nagyobb bokor árnyékában remélhetőleg túlélik a nyarat is a primulák.


Puskin-virágok, apró fehér virágok, vékony kék csíkozással. 



És a végére a kedvenc virágom idén: táncoló tündérekhez hasonló fehér nárciszok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések