Londoni séták - Kensington gardens


A Facebookon ígértem már, hogy mutatok pár képet a februári londoni kirándulásunkról. Arra gondoltam, hogy a klasszikus turistás fotók helyett - amiket persze megcsináltunk mi is, volt Big Ben - Parlament - Erzsiháza túránk is egyik nap -, olyan képeket és sétákat mutatok, amire talán nem is gondolnátok, hogy érdemes lenne megnézni. 
Az első sétánkat egy szombati reggelen tettük, Kensington gardensben. A kert könnyen megközelíthető metróval - a Central, a District, a Picadilly és a Circle vonalaknak is vannak itt megállói, körben a park szélén -, sőt, ha a Hyde parkban sétáltok, akkor onnan csak egy ugrás, és tényleg érdemes megnézni. A tájékozódást ilyen nagy táblák segítik, az utakon útjelzések vannak, a látnivalókat is jól láthatóan jelzik. Az ágyásokat - mint minden Royal Gardens által karbantartott részen - patent rendben tartják, gyakorlatilag olyan érzésem volt az összes parkban, ahol jártunk, mint egy kültéri botanikus kertben sétálnánk. Belépő nincs, nyitva tartás viszont van, ezt a bejáratoknál lévő táblákon jelzik.



Mint említettem, február közepén jártunk kinn, akkor épp a hunyorok voltak szezonban.  Lila, fehér, zöld, pöttyös, mindenfélét láttunk az ágyásokban.


Hatalmas kaméliák vannak a kertben, amik éppen virágoztak. Ha valamiért borzasztóan irigylem a londoni időjárást, akkor az az, hogy a kaméliákat kiültetve lehet tartani, és ilyen csodálatos színek lehetnek az ember kertjében már tél végén. 


Csak hogy lássátok, hogy mekkora is egy ilyen kamélia. Hatalmas. Tele virágokkal. Imádom.




A kert egyik látnivalója a Royal Albert Hall-lal szemben az Albert memorial, ennek a négy sarkában négy kontinensre jellemző szoborcsoportok állnak. Nagyon látványos, főleg, ha sikerül épp akkor megnézni, akkor rásüt a nap :)



Ázsia, Európa, Amerika és Afrika. 


Már említettem az útjelzéseket. Hát nem ám kis csíkokat képzeljetek el, hanem ilyen szépségeket. 


Hóvirágok és színes vesszők az egyik ágyásban. 


Még hunyor. Nagyon szeretem a hunyort.


Ő itt egy vörösbegy. Nagyon sok állat van a kertben, nem is félnek különösebben, úgyhogy aki szeret madarakat vagy mókusokat fotózni, az itt megtalálja a számítását. 


Apropó mókusok. Minden parkban vannak, hol barátságosabbak, hol kevésbé. Van kint tábla mindenhol, hogy nem szabad őket etetni, úgyhogy én nem mondom, hogy vigyetek mandulát vagy valami hasonló magot nekik... De ha esetleg visztek magatoknak és leejtitek, ne lepődjetek meg, hogy nem fog koppanni...


És azon se, ha esetleg ez történik...


A kertben van egy tó is, rengeteg féle madárral, ezeket sem mondanám túl félősnek, sőt. A sirályok mindenhol pofátlanok, bármelyik országban legyünk is :)


Erre a részre sajnos csak ennyi időnk volt, mert indultunk vidékre, de ha erre jártok, érdemes egy bő órácskát rászánni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések