Örömhír: saját kertem van :)


A facebookon már jól beharangoztam, hogy valami fantasztikus dolog történt velem, ami miatt egy ideig a blog is tavaszi szundikálást végzett. Nos, a hír, hogy elköltöztem a régi albérletemből egy újba, és amellett, hogy most már a magam ura vagyok, van egy csodás hozadéka is a dolognak: a saját kert. Úgyhogy a blog most egy kicsit megint zöldebbre fordul, lesznek bejegyzések arról, hogy mit is csinálok én ezen a két zsebkendőnyi földterületen. 

Az első évben nagy dolgokra azért ne számítsatok, mert a május már kicsit "elkésett" kezdés, de azért bőven lesz olyasmi, amivel haladhatok. Leteszem a kert alapjait, kialakítom az ágyásokat, a komposztálót, gyűjtök esővizet, elkezdem kialakítani a fűszerkertet, és ami a legfontosabb: ez az egész nagyon mutatós is lesz. 

Kimondhatatlanul boldog vagyok most, mert hiába áll előttem rengeteg munka, már látom, hogy mi lesz ebből a kicsi városi kertből pár év múlva, amikor már minden kifogástalanul fog működni és az évelők is a helyükre kerülnek.

Az első vetés szerda este megtörtént, sőt, már ültettem epreket is és pár fűszerpalántát. Képes beszámolóval is fogok jelentkezni, ha lesz miről. Mondjuk, ha kibújtak a vetett magok...

Megjegyzések

Murphy üzenete…
Játékot néni! :) Vagy legalább fotót :D
mandy tarragon üzenete…
Jól van, jól :)

Népszerű bejegyzések