2011. augusztus 28., vasárnap

Zsiráftorta

11 gondolat

Nos, ezzel a recepttel is adós voltam, főleg anyunak :) Szóval itt van végre, megérkezett, Süti szülinapi meglepetés tortája.  A tésztát már teszteltük egyszer külön, akkor a krém kimaradt, most viszont egyben is kipróbáltuk. A zsiráf rajzolat belül látszott nagyon szépen - a tetején a sárga rész valahogy "túlnőtte" a barnát -, úgyhogy legközelebb majd úgy is megpróbálom a tálalást, hogy a tetejét megfordítom. A receptet a Dr Oetker receptes füzetből néztük ki, nagyon finom tortát kaptunk, az ünnepelt is örült neki. 




2011. augusztus 26., péntek

Csicseriborsó krémleves

0 gondolat

A recept már szerepelt a blogon, most igyekeztem csinálni róla egy kicsit szebb képet. Az elkészítést annyival sikerült meggyorsítani, hogy üveges csicseriborsóból csináltam, így aztán kb. fél óra alatt készen lett mindennel együtt.

2011. augusztus 23., kedd

Tápiókapuding, kardamomos nektarinnal

5 gondolat

Tápiókapuding, megint, ezúttal "rendelésre". A minap arról beszélgettem a nálamnál nagyobb konyhai tapasztalattal rendelkező kolleganőimmel, hogy ha hárombogyós pite - Farmvilleseknek: Tripleberry pie - töltelékébe tápiókagyöngyöt keverek, akkor az vajon be fog-e dagadni eléggé a sütés alatt és felszívja-e a bogyókból kiszivárgó levet. 
Ebben a kérdésben nem jutottunk dűlőre, viszont felmerült a kérdés, hogy milyen is az a tápióka, mert ők még nem ettek. Eredetileg csak egy sima vaníliás-juharszirupos dologra gondoltam, de találtam még egy nektarint a hűtőben, úgyhogy lett hozzá feltét is. A kardamom adott egy kis citrusos felhangot az egésznek, mindenkinek csak ajánlani tudom. 

2011. augusztus 19., péntek

Hawaii csirkemell II.

4 gondolat


Volt már hawaii csirkemell a blogon, akkor a besameles "csőbensült" verzió került terítékre, de most mutatok egy olyat, ami egyrészt kevesebb pepecs, másrészt kevesebb kalória, de hasonlóan finom. Ez is egy olyan étel, amit még munka és jóga óra után este hazaesve is képes vagyok elkészíteni, mert annyira kevés vele a meló. Friss salátával meg egyenesen szuper.

2011. augusztus 14., vasárnap

Csokidarabos gofri

6 gondolat

Lilla ajánlotta ezt a gofri receptet és mit mondjak. Talán azt, hogy másfajtát többé nem is akarok sütni? :) Olyan levegős a tészta, hogy az valami csodás, gyorsan átsül, és csak egy edényt kellett összemaszatolni hozzá - meg ugye a sütőt. Az alaptésztát is ki fogom próbálni csoki nélkül, vagy esetleg még kókuszt is keverek a tésztába, hogy bounty életérzés legyen...

Lilla receptjéhez képest annyit változtattam, hogy író helyett tej és görög joghurt került a tésztába, de ha legközelebb veszek írót, kipróbálom majd azzal is.

2011. augusztus 12., péntek

Málnás

3 gondolat

A piros-sárga vonalon maradva, mára málnás képeket hoztam. A sárga málnát a kispesti piacon vettem, az őstermelős részen, de már gondolkodom, hogy anyuék kertjébe is be kéne csempészni, ha találok valahol ilyen töveket.


2011. augusztus 10., szerda

(már nem) erkélykert

2 gondolat

Szóval, a kertem felújítási munkák miatt leköltözött a ház kertjébe. Ez jó, mert így könnyebb locsolni, viszont rossz, mert így meg nincs egy karnyújtásnyira... Hoztam róla pár képet, hogy lássátok, hogy még meg van, de jóval kevesebbet fogok róla írni mostanában :(


Az "alja", ami a fenti képről lemaradt


Paradicsomvirág. Lesz ebből még valami ehető idén? Akár sült zöld paradicsom? :)


Padlizsánvirág

Virágzik a borsikafű :)

2011. augusztus 9., kedd

Levendulás-citromos keksz

2 gondolat

Nagyon régen volt már a Százezres-játék, de a nyeremények még mindig nem indultak útnak, egészen mostanáig. A csomag viszont ezzel a keksszel végre összeállt és ma útnak is indult a nyerteshez, remélem hamar oda is ér.

A fenti képpel pedig szeretném indítani a Kell-egy-rajz! verseny promócióját, valami ilyen is készülhet például :)

2011. augusztus 8., hétfő

Rajzra fel!

8 gondolat

Unalmamban elég sokszor böngészgetek a neten, és néha sikerül meglepően jó oldalakra is odatalálnom. Így volt a They Draw & Cook oldallal is, ahol baromi jó illusztrációkat lehet találni, természetesen receptekkel. Ebből jött az ötlet, hogy mi lenne, ha rendeznék egy játékot? Szuper lenne, ugye? Játszani, rajzolni, firkálgatni meg még inkább, úgyhogy íme, ezennel meghirdetem az első

KELL EGY RAJZ!

versenyt.

Mit kell tenned, hogy részt vegyél?

- Keress egy neked tetsző receptet, legyen az előétel, főétel, leves, desszert, saláta, húsos vagy húsmentes, a lényeg, hogy megmozgassa a fantáziádat!


- Készíts egy rajzot a kiválasztott ételről! Lehet folyamatábra, alapanyagok, a kész mű, bármi, inspirációért keresd fel nyugodtan a fenti oldalt, vagy nézz át a FACEBOOKra, mert oda töltöttem már fel pár saját firkát :) Lehet a rajz szabadkézi, gép, egérrel, táblával, scrap, PS, művészi, kidolgozott, pálcikaemberes, minimál, és ami még eszetekbe jut...

- Az elkészült képet tedd fel a blogodba, linkeld be ezt a bejegyzést, és küldd el a linket a mandytarragon (kukac) gmail.com címre! Akinek esetleg nincs blogja, az is nevezzen nyugodtan, az ő képeiket itt és a Facebookon is fogom gyűjteni egy külön bejegyzésben :) UPDATE: 1 ember maximum 5 képpel játsszon, ha lehet.

- Mindezt legkésőbb SZEPTEMBER 30-ig tedd meg, ha szeretnél nyerni.

Ami NEM lesz:
- Ki-tud-több-like-ot-összeszedni verseny
- Neves szakmai zsűri
- Utazás a Föld középpontjába
- egymás fikázása, mert ez nem egy olyan hely


Ami lesz:
- nyeremény annak, akit Fortuna kiválaszt :)
- sok rajz, különböző stílusokban - ugye? :)




Cukkini ropogós

5 gondolat

A múltkor, amikor cukkinis kenyeret sütöttem, maradt egy kis reszelt cukkini. Valami sósat ettem volna, így született ez a sós palacsinta. Főzelékfeltétnek, vagy magában tejföllel és sajttal is csodás.


2011. augusztus 4., csütörtök

Dinnyét?

6 gondolat

Mit találtam tegnap a sarki zöldségesnél? Mit? Sárgabelű görögdinnyét :) Kértek egy szeletet? Kicsit édesebb, mint a piros, kicsit intenzívebb az íze, ez bőven kárpótol azért, mert ilyen kis hóka. Én, aki hivatalosan is görögdinnye addikt vagyok - anya tudna mesélni... - azt mondom, érdemes megkóstolni ezt a fajtát is, mert isteni finom. A görög gyümölcslevesbe meg külön jó, a mostani adagban aztán benne van a fél szivárvány.

2011. augusztus 3., szerda

Vendégségben...

2 gondolat

Megjelent a Kifőztük magazin legújabb száma, aki nagyon szemfüles, annak pedig feltűnhetett, hogy ebben a hónapban én vagyok az a bizonyos vendég :) Az egyik képem ráadásul címlapos is - ott alul, bal oldalt -, úgyhogy töltsétek le, olvassátok el, próbáljátok ki a recepteket, írjatok visszajelzést :)

A szerkesztőnek pedig még egyszer 1000 köszönet, hogy rám gondoltak :)

2011. augusztus 1., hétfő

Cukkinis-tejszínes rakott tészta

2 gondolat


Ez az étel valahogy úgy keletkezett, hogy maradt még egy árva kis sárga cukkinim, én meg ettem volna valami fincsi tésztát. Egész jó volt, de legközelebb a sajtot majd a mártásba keverem és hagyom még egy kicsit bővebb lére, mert elég "száraz" lett a végeredmény.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin