2011. április 29., péntek

Túró rudi torta

5 gondolat

Most, hogy már egy hete csücsül a piszkozatok között ez a két kép, ideje volt megírni hozzá a szöveget is. Kettes számú húsvéti édesség, túró rudi torta brownie alapokon, Dokitól. Aki szereti a túrós édességeket, annak alap darab; annak, aki annyira nem - ilyen vagyok én - jó kezdés a barátkozáshoz. Kicsit ugyan pepecselős, de ünnepnapokon azért megéri azt a kis plusz munkát.
A felvágáshoz egy kis segítség, hogy ha megolvasztjátok a torta tetejét egy kicsit - mondjuk szakácsfáklyával -, akkor szépen fel lehet vágni és nem reped meg a csoki, az "Erre továbbra" kattintva meg is lehet tekinteni az eredményt :)

2011. április 28., csütörtök

Fülbevalók

3 gondolat

Szépek, ugye?  Nézegettem elég sokat Meskán, és megszületett az elhatározás, hogy szeretnék én is zöldségeket, kekszeket az ékszeres dobozomba. Eddig nem nagyon hordtam fülbevalókat, de ezek annyira cukik, hogy muszáj volt szereznem párat.


Olyan szerencsés vagyok, hogy van egy kreatív barátnőm, nevezetesen Murphy, aki eléggé vevő volt az ötleteimre, tegnap meg is kaptam az első adagot. Van itt répa, borsó, fűszerpaprika, a kekszek közül pedig háztartási keksz és Oreo.

És ha már Oreo. A húsvéti nyúl volt olyan kedves és ledobott nálam egy doboz mini-Oreót, most meg is mutatom, csak hogy szemléltessem milyen jó lett a fülbevaló.


Fenn az igazi, ropogtatnivalóan csodás finomságok. Itt pedig a fülbevalóval.



Ha elkészül az újabb adag, azt is mutatom majd :) Aki esetleg szeretné, hogy Murphy neki is csináljon pár ilyet, az nyugodtan kommenteljen akár nála, akár nálam, adok hozzá elérhetőséget.


2011. április 26., kedd

Kert - Április

10 gondolat

Hogy miért is érdekes ez a tojás? Mert a metélőhagyma, ami belekerült és a tépősaláta, ami mellette van, az már a kertből van :)

A metélőhagymát már harmadik éve nevelgetem, idén szétültettem a nagyobb tövet, most már egyre bátrabban merek róla szüretelni is. 


A tépősaláta új lakó, de már ilyen nagy, szóval jövőre majd nagyobb területet is be fogok vele vetni.

A végére pedig egy nagytotál a kertről, akit esetleg jobban érdekel, hogy mi minden nő még, az nyugodtan lessen át a kertészkedős blogomba :)

2011. április 25., hétfő

Mákos krémes süti

8 gondolat

Húsvéti sütik jönnek, szám szerint kettő, mindkettő Dokitól van.  Láttam nála ezt a sütit, és annyira tetszett, hogy tudtam, hogy meg fogom csinálni hamarosan. Most komolyan, mák van benne, hogy hagyhattam volna ki? :) Egy icipicit macerás elkészíteni, sok edény kell hozzá, de érdemes volt belevágni a dologba, mert nagyon finom, ráadásul látványnak sem utolsó.

2011. április 24., vasárnap

Kellemes Ünnepeket!

4 gondolat

Minden kedves olvasómnak és olvasottamnak szeretnék békés, boldog ünnepeket kívánni ezzel a szép kis boglárkával :)

2011. április 23., szombat

Rakott brokkoli

2 gondolat

Nem nagyon látszik a blogon, de bizony böjtöltem :) Vagyis, látszik a  posztok megfogyatkozásában, de azért eszek is, higgyétek el. Ez az étel többször is készült, ez a változat volt a legjobban sikerült mind közül, most végre kép is készült róla. Már csak a recept hiányzik, úgyhogy hajrá.

2011. április 21., csütörtök

Húsvéti receptajánló

4 gondolat

Bár úgy néz, hogy "tavaszi" álmot alszik a blogom, mégis megválaszolnám a kérdést, amit Lilla adott nekem. :) 

A játék lényege:
Írj egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel! Az ünnepre való tekintettel javasolj 5-10 ételt bármilyen kategóriában, egy feltétel van, hogy a korábban már közzétett receptjeid közül válogass!
Ha megkapod a játékot, akkor kérlek küldd tovább 10 bloggernek! De a játékot szabadon is "elviheted" nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson!:)
Játékra fel!!!

Tovább adni azt hiszem már nem érdemes, mert szinte mindenkinél járt, mire felébredtem... De ha valaki mégis kimaradt volna, akkor szívesen adom, vigye csak :)


Legyen akkor kezdetnek kalács!


és


Falatkák a sonka mellé? Jöhetnek? Töltött tojások



A sonka után pedig jöhet egy kis desszert zárásnak?



Remélem sikerült ötleteket adni :)

Szívemnek kedves, szívecskésen: kardamomos keksz

4 gondolat

Már a neve is, kardamom, azt jelenti a szív fűszere, úgyhogy viszonylag rövid gondolkodás után úgy gondoltam, hogy ezzel az egyszerű sütivel fogom tesztelni a Segítsütin szerzett sütinyomdáimat. Tejeskávé mellé vagy csak úgy ropogtatni nagyon jó.


2011. április 16., szombat

Új kedvenc

4 gondolat


Finomságok a kiskertből címet viseli a sorozat, épp most botlottam bele a TV Paprikán :) Itt egy kis kedvcsináló, ha tetszett, lehet még kutatni utána :)

Igen, mostanában inkább a kert foglalkoztat, mint a főzés, de ne adjátok fel, lesznek még itt receptek is.

2011. április 10., vasárnap

Füvészkert

3 gondolat









Virágoznak a cseresznyefák, és az orchideákat is meg lehet nézni a kis üvegházakban. Érdemes kilátogatni, ha van pár szabad órátok. 

2011. április 7., csütörtök

Paradicsomos muffin

3 gondolat

Undorítóan hangzik, ugye? Pedig higgyétek el, nagyon finom, érdemes kipróbálni. Ezt a receptet kb 10 éves koromban tanultam. Az iskolában, ahova jártam, technika óra szempontjából jól el volt osztva az év: amikor jó idő volt, akkor az egyik óra agrotechnika volt, mert lehetett dolgozni a tankertben, amikor rossz idő, akkor háztartástan. A másik egy órában volt barkácsolás, informatika és közlekedési alapismeretek. Háztartástan óra nálunk úgy zajlott, hogy összevonták a két osztályt a technika terembe (ez volt a mi osztálytermünk), hozni kellett az első órára recepteket, abból kiválasztottunk néhányat, aztán elosztottuk, hogy ki mit hoz otthonról a következő órára: tojást, lisztet, cukrot, olajat, stb. Következő héten pedig sütöttünk-főztünk, mikor mit. Egyszer, pont karácsonyi szünet előtti héten a mézeskalács volt a téma, de hát a 2 óra technika nem volt elég, hogy minden mézeskalács megsüljön, úgyhogy a biológia és a történelem órát is félbeszakította néha a tanárnéni azzal, hogy hátrament a sütőhöz és kicserélte a tepsit :) Osztályfőnöki órán aztán pedig jöhetett a cukormázazás.
Most nem a mézeskalács receptjét írnám le, hanem a paradicsomos süteményét. Akkor még nem volt divat a muffin, konkrétan azt sem tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák, szóval csak simán beleöntöttük a masszát a kizsírozott-kilisztezett tepsibe és amikor megsült felvágtuk kockákra. Nekem viszont annyira tetszenek a színes muffinpapírba csomagolt kis sütik, hogy mióta van muffinformám, így csinálom. A recept fogalmam sincs már, hogy kitől van, elég bizarrnak tűnt ahhoz, hogy kipróbáljuk és láss csodát, nagyon finom volt :) Középiskolában a legjobb barátnőm imádta, mindig ezt vittem a születés- és névnapjára. Aztán egyetemen valahogy elfelejtődött, viszont tavaly megtaláltam egy doboznyi cetlire írt recept között, azóta ismét készül.
Az elkészítéshez szükséged lesz egy mély tálra és egy kanálra, amivel kiméred az összetevőket. Olyan egyszerű, hogy gyerekek is el tudják készíteni :)


2011. április 3., vasárnap

Reni medvehagymás pogácsája

4 gondolat
Túlzások nélkül állíthatom, hogy Reni nevét arannyal fogom felírni a konyhám falára, ha egyszer lesz saját :) Szoktam én is sütni tejfölös pogácsát, na de ilyen finom még soha nem lett. Amikor először kifordítottam az üstből kelesztés után és megláttam azokat a hatalmas légbuborékokat a tésztában... Na, ott már lehetett sejteni, hogy ez bizony jóóóóó. És csak utána jött a hajtogatás...
Nekem nem sikerült olyan szépen felvágni, de majd talán legközelebb :)


LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin