Kert 2016: Február

Az idő melegszik, a tavasztündérek már itt táncolnak a sarkon, én meg megint kinn vagyok a kertben. Az új kertben. Ismerkedünk. Nulláról kezdeni valamit persze mindig baromi izgalmas, de ugye a régi helyen lehúzott évek alatt már megtanultam, hogy ott mi működik, mi nem, itt meg teljesen ismeretlen a terep. Úgyhogy, kerül minden a földbe, amit elbír, az első év mindig a kísérletezésé, ki kell tapasztalni, hogy mi marad meg, mi nem. 


A kertem két részből áll, az első rész ilyen közös terület, de nem igazán tartozik senkihez, oda süt a nap elég sokat, cukkinit, paradicsomot meg hasonló viszonylag strapabíró, de igénytelen növényeket tervezek ültetni, ami bírja a kutyákat, kíváncsi gyerekeket, stb. stb. De az a rész majd kb. májusban kerül sorra. Ez a hátsó rész, ami csak az enyém. Nem sok nap jut, ellenben jónak néz ki a talaj, amire ráhúztam most egy kis félkész komposztot az új komposztálómból, hogy legyen hely a zöld "szemétnek" majd a szezonban. 






Vetettem most répát, céklát, hagymát, spenótot, retket. Mindenből csak egy keveset. Az unokatestvéremtől kaptam egy hatalmas magcsomagot, úgyhogy azoknak is találtam helyet a kertben, majd tudósítok, hogy mi hogy alakul. 



Murphy igazi hagymásnövény ovit hagyott nekem, van itt minden, nagyon várom, hogy mik bújnak még elő. A sárga krókuszok már egészen nagyok. 


És ha már ovi. A régi kertből hozott dugványok hajtanak, úgyhogy még pár hónap és kereshetek nekik helyet. 


A ribizlik még kicsit lomhák, de a josta már érzi a bugit :)


Törpe fodros kel. Ennyi mozgatás után még mindig életben, jó jel.


Kelvirág. Legalább már valami látszik belőle. Idén újra próbálom, hátha csak a sok ide oda költöztetés nem tett neki jót. De amúgy elég szép :)


Vörös eres sóska. Még egész kicsik, de nagyon mutatósak.


A mángoldok lassan kezdik kinőni az átmeneti otthont. Nekik lehet, hogy majd a másik kertrészben jut hely, még nem tudom. 


Ez itt a decemberi salátás rész. Azt hittem nem kelnek ki. Aztán azt, hogy elfagynak. De egész jól néznek ki. Ha bejön, akkor lassan lehet vetni a következő adagot, hogy folyamatosan legyen tépősaláta.


Elég szellős, egyelni sem muszáj


Egy másik változat, ennek a levelei színesek.

 
A fűszerkertet nem hoztam el a másik kertből, mert nem is volt biztos, hogy lesz helyük, vagy hogy hogyan is lesz ez az egész, úgyhogy vettem a héten egy új starter-pakkot az Óázisban. Zsálya, rozmaring, oregánó, kakukkfű, kétfajta menta. Ha bejön a jó idő, akkor majd veszek még bazsalikomot, és nagyjából ennyi. A kevesebb néha több :)


Megjegyzések

Ági üzenete…
De jó volt nézelődni! :) Sok sikert az új kerthez! :)
Monáj üzenete…
Kellemes felfedezést és időtöltést kívánok az új kerthez is! :)

Népszerű bejegyzések