Vegán székelykáposzta


Konyhamentes időszakom alatt fedeztük fel a Ganesha Vega Ételbárt az egyetem mellett, egyik nap múlt héten ilyesmi volt az ebéd. A tél nekem a káposztás mindenféléről szól, így aztán már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy húsmentes verzióban hogyan lehetne elkészíteni a székely vagy épp a töltött káposztát. 
Nekem ez a szejtános verzió nagyon bejött. A szejtánt lehet készen is venni, de mivel nekem figyelnem kell a szójamentességre, magam készítettem, ha egyszer ráveszem magam, akkor csinálok arról is külön bejegyzést, de annak feltétele, hogy legyen fény, amikor készül :)

UPDATE: itt van a szejtán-készítős bejegyzés

Hozzávalók, 5-6 adaghoz:
  • 30 dkg szejtán
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • bors
  • 2 babérlevél
  • 60 dkg savanyú káposzta

A szejtánt felkockázzuk, a savanyú káposztát átöblítjük, hogy ne legyen se túl sós, se túl savanyú. A hagymát apró kockára vágjuk, az olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a szejtánt, azzal is átmelegítjük, majd mehet rá a paprika, egy kis víz, só, bors, babérlevél, és a káposzta. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és addig főzzük, amíg a káposzta meg nem puhul.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések