Decemberi kerti jelentés


 Karácsonykor lenéztünk anyuékhoz, hogy fókára együk magunkat finomságokkal, és vethessek egy pillantást a kertre is. Ha elég közelről nézzük az aktív ágyást, akkor fel lehet benne fedezni a káposztaféléket, répát, egyebeket a hagymák mellett, csak figyelni kell. Az egyik mustárral takart ágyásban rengeteg apró mángold is van, azokat majd tavasszal szétültetem, hátha tudunk szüretelni pár adagot, mielőtt a nagymelegtől magba mennek.

A takarításhoz túl hidegnek és felkészületlennek találtam magam, de ennek most nincs is itt az ideje még, apuval beszéltünk róla, hogy próbál szerezni nekem még egy kis bála szalmát, hogy fel tudjam frissíteni a mulcsozást az ágyásokon tavasszal, amikor eljön az idő.


A mustár kiválóan működik takarónövénynek, alig várom, hogy tavasszal megjelenjenek a sárga virágok és a méhecskesereg.

A januári feladatom az lesz, hogy nem felejtem anyuéknál a magos dobozom, és átnézem, hogy miből kell majd betárazni, amikor megjelennek a magos kioszkok a boltokban. Az biztos, hogy az egyik ágyás idén is virágos lesz, mert tavaly nagyon szép volt, és már vannak gondolataim, hogy mit szeretnék bele.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések