Kert 2023 - Március

Ez egy rövid és tömör poszt lesz, mert kivételesen sikerült visszafogni magam, és tényleg csak annyi palántát előkészíteni, amit még jó eséllyel tudok kezelni.

Szomorú, de tény, hogy még mindig nincs hír a helyi közösségi kertről, úgyhogy kezdek az ilyen irányú terveimről kicsit lemondani. Viszont gerilla módszerrel próbálok egy-egy apró tenyérnyi területet megszerezni a ház előtti kertben, de legyünk őszinték: amit oda ültetek az könnyen lehet, hogy annyira megtetszik valakinek, hogy másnap reggel már nem lesz ott. Szomorú, de ez van.


Viszont ha már palánták: a cayenne és a serrano chilik akkorák, hogy ideje őket saját kis cserepekbe ültetni a nagy tálcából. Azt kell mondjam, hogy várakozáson felüli mennyiségben maradtak meg, úgyhogy lesz belőle ajándékoznivaló is. 


 

A polcon van a kísérleti uborka, ami az égig nőne, ha hagynám, ezt rendszeresen tápoldatozom, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, amíg ki nem tudom ültetni. 


A luffa is végre elkezdett hozni saját leveleket, a tavalyi kudarc után ez is biztató. Kapott is egy nagyobb cserepet, hogy tudjon cserepedni.


A padlizsánok teljesen megleptek, még soha nem sikerült kinöveszteni őket, a legtöbb amit eddig kihoztam belőlük az talán egy csíralevél és utána kipurcanás. Idén először előcsíráztattam őket zacskóban, ahogy a chiliket, és tada: csodás, egészséges kis palántákká nőttek. 


Ami még nő, azok az édes paprikák. A banánpaprikákból 1 db se csírázott ki, úgyhogy ez a mag úgy érzem, hogy kukapozitív, illetve hát, majd megy a szabad földbe, egy utolsó utáni esélyre vagy komposztálódásra. Ami viszont kinőtt az a narancspaprika, a kaliforniai és a piros marconi. Ezek most a polcon vannak, de megszavaztam nekik egy helycserét az ablakba.


A bébi mángold viszont kikerül az ablakból, mert kezd neki sok lenni a fééééééény. Viszont szépen nő, mi meg szépen legelésszük. 

A képeken látszanak ezek a sárga műanyag lepkék. Ezek nem azért vannak ott, mert olyan baromi esztétikusnak találom őket, hanem azért, mert valamelyik zsák földdel sikerült a tripszeket is behozni a lakásba, és ez kb az egyetlen működő védekezés ellenük, hogy ilyen ragadós sárga lapokat tűzfdelek a cserepekbe. Nem reklám, de én ezeket emagon vettem, mert épp kellett más is, de amúgy gazdaboltban, kertészeti szaküzletben is hozzájuk lehet jutni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések