Felrobbanok...

Kész, vége. Legalábbis a részemről mindent megtettem, amit tudtam. Történt, hogy kedves barátnőm, Mona horgolt nekem egy nyakláncot meg egy karkötőt, amit karácsonyra szántam öcsém barátnőjének. EZT a csodát. Mona Szombathelyen lakik, kézenfekvő volt, hogy levélben fog érkezni. Ajánlva, természetesen. Hát, nem jött meg, de sebaj, úgy mentem el karácsonyozni, hogy újévkor majd meglesz.
Nem lett. A cégnél postabontó van, az ottani nagyon kedves hölggyel próbáltuk kideríteni, hogy hova lett a levél. A postakönyvben nem volt, hívtuk az illetékes postát. Ott eltöltöttem én is, a titkárnőnk is egy kellemes napot azzal, hogy ide-oda kapcsolgattak, de ember nem beszélt velünk. Vissza a postabontós hölgyhöz. Ő annyit ki tudott húzni belőlük, hogy megnézték a gépben, és Szombathelyről eljött a levél. Innentől teljes sötétség. Hol lehet, mit csinálhat? Nem tudják. 
Mona beadta a tudakozódást, hogy akkor lesznek szíves kideríteni. Két hét alatt annyit derítettek ki, hogy "Szombathelyről elment". Ennyi. Lehet kérni kártérítést. Kért. Kaptam egy papírt, hogy ugyan, nyilatkozzak már, hogy megkaptam-e vagy nem. Nem, nem kaptam. 
Valaki mondja már meg, hogy mi(a halál retkes faszá)ért kell többszáz forintot fizetni azért, hogy rányaljanak vonalkódot, pecsétet, fiszfaszt arra a tetves levélre azért, hogy mindösszesen annyit lehessen tudni róla, hogy elment arról a postáról, ahol feladták?!

Karády őrmestert idézve: "Hogy az a Balatonberényben napvilágot látott,sikoltozásokba öltöztetett, ködmönbe bujtatott , rézhasú , nagy fejű, szultán udvarát megjárt , csősz kunyhóban elrejtett , pikkely páncélt hordó, fafogú ,rézfűrésszel megsebzett ,bronztérdű, repedt sarkú ,büdös szájú, ritka fogú ,csempeszobában felneveltetett, mocskos, tetves, rabló, Mari néni!"



Megjegyzések

Ildy üzenete…
Hát ezen a poszton most jót röhögtem, de amúgy tényleg felháborító, amit a magyar posta csinál. Én elég soxor rendeltem könyvet Angliából, 2 nap alatt az országban volt, de itt még 4-5 napig szarakodtak vele nemtom mit. Borzasztó. De legalább nem tűnt még el semmim. Sajnálom, remélem megkapod.
mandy tarragon üzenete…
Az a baj, hogy most már biztos nem :( Mona talán kap kártérítést, de... na, érted, kézműves cucc, nem lesz már ugyanolyan :(((
Ne keseredj el, a pénzt kiverem belőlük, aztán addig vadászom az ugyanilyen gyöngyöket amíg össze nem hozok valamit :)
Praliné Zsuzsi üzenete…
Jó kilátások, én egy egész doboz sk. bonbont meg csokit akarok mostanság Németországba postázni...
mandy tarragon üzenete…
mona: :)

Erinacea: remélem odaér a címzetthez :)

Népszerű bejegyzések