Kókuszos-csokis zabfalat

Nem olyan régen voltam egy elég fontos látogatáson, ahova bizony illett vinni valami ajándékot, én pedig úgy gondoltam, hogy ha már úgyis ilyen sokat vagyok a konyhában, valami ehetőt fogok vinni. Erre a kekszre esett a választásom, az ajándékozottak is örültek neki. 

A recept alapja a kedvenc zabkekszem volt, egész régen csináltam, nem is tudom miért. Vaj helyett most kókuszvaj került a tésztába, de vajjal is nyugodtan csinálhatjátok, nem lesz tőle kevésbé finom, sőt összegyúrni is egyszerűbb lesz.

Hozzávalók, kb. 24 darab kekszhez:
  • 15 dkg zabpehely
  • 10 dkg liszt
  • fél evőkanál sütőpor
  • 15 dkg kókuszvaj - vagy vaj
  • 4 evőkanál barnacukor
  • 1 tojás
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 5 dkg csokicsepp - vagy ugyanennyi apróra vágott csoki
Minden megy bele egy tálba, a vaj felkockázva, aztán gyorsan összegyúrtam, kicsit hagytam állni, diónyi adagokat vettem belőle, kilapítottam és ment a sütőbe, 180 fok, kb. 10 perc. Kicsit hagytam a tepsin, utána pedig sütőrácson teljesen kihűtöttem. Ezután mehet zacskóba, sütis üvegbe vagy a pocakba :)

Megjegyzések

Okki üzenete…
Finom! :)

Népszerű bejegyzések