Neil Perry joghurttortája


Kalandos úton ugyan, de eljutott hozzám Neil Perry Jól enni, jól lenni című könyve a T-Bálint Kiadó jóvoltából, ezúton is ezer köszönet érte. Jó szokásomhoz híven kipróbálok pár receptet, mielőtt nyilatkozom a könyvről, ez a torta volt az első.

A torta eredeti receptje 6 személyre és egy 22 cm-es tortaformára szól, én a tészta mennyiségét feleztem és egy 18 cm-es kapcsos formában sütöttem meg. Kicsit még gyakorolnom kell ezt a fajta sütést, mert nekem a torta oldala a papírhoz ragadt... De talán majd legközelebb jobban sikerül.

Hozzávalók, 18 cm-es tortához:
  • 2 nagy tojás
  • 5 dkg cukor
  • 1,5 evőkanál liszt
  • 20 dkg görög joghurt - jó sűrű, én a Zott natúr görög joghurtját használtam
  • 1/2 citrom héja - kezeletlen citromot keress
  • 1/2 citrom leve
  • gyümölcs a tálaláshoz
A sütőt 180 fokra melegítjük.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját fehéredésig verjük a cukorral, majd megy bele a liszt, a joghurt, a citrom leve és héja, majd beleforgatjuk a tojásfehérjéből vert habot.
Egy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral, majd beleöntjük a tésztát. A meleg sütőben kb. 50 percig sütjük, ha nagyon barnulna a teteje, egy alufólia-darabbal fedjük le. Először fel fog nagyon jönni, aztán visszaesik, de ne pánikoljatok, nagyon finom lesz.
Az én tapasztalatom az, hogy hagyni kell teljesen kihűlni, mielőtt lehúzzuk a papírt, mert úgy könnyebben lejön. Szeleteljük, a tetejére pedig valamilyen idénygyümölcsöt halmozunk tálalás előtt.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések