Saláta a kertből


Az idei első saláta a kertből, büszkén mondnom, hogy teljesen saját termesztés. Van benne amerikai barna tépősaláta, lollo rosso saláta, jégsaláta, piros tölgysaláta, sárga hüvelyű cukorborsó, koriander, spenót, rukola és rukolavirág.

A kert mostani állapotában azt mondanám, hogy folyamatos után vetéssel (ez heti egyszeri magszétszórást jelent a salátáknál, a spenót és a rukkola már "önjáró", tehát folyamatosan újraveti magát), különböző összetételben egészen a fagyokig ki fog tartani legalább heti 4-5 adag.

Ezért is szeretem a nem fejesedő salátákat, mert ha mindig a szélső leveleiket szedjük, akkor nagyon sokáig kitartanak, nehezen magzanak fel. A fő saláta ágyásom kb. 1 négyzetméter alapterületű, erre a területre szórtam el kb. fél zacskó amerikai barna tépősaláta magot tavasz elején, azóta hetente szórok bele kb. 1 kávéskanálnyi magot különböző fajtákból, jó szellősen, nem sorokban. A saláta mellett van még az ágyásban retek, de ezt csak védőnövényként használom, sajnos nem gumósodnak be. Az ágyást a kert árnyékos részére tettem, így locsolást nem nagyon igényel, a nagy levéltömeg miatt elég neki az eső, ha nagyon meleg hetek vannak, akkor 1 kannányi vizet adunk neki egy héten (kb. 10 liter).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések