Feketecseresznyés rózsahalmok


Jade kekszét egyszer már csináltam, de ez egy másik változat, Napmátka konyhájából. Nekem sajnos nincs házi rózsakivonatom, csak bolti rózsavizem, de szerintem nem lett rossz a végeredmény.Viszont a rózsavízzel tessék vigyázni, mert könnyen szappan jelleget ölthet az egyébként nagyon finom sütemény :)

Hozzávalók, 12 nagy kekszhez:
  • 1 bögre rétesliszt
  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál tej
  • 3,5 dkg aszalt feketecseresznye 
  • 1/4 bögre cukor
  • 1 kupak rózsavíz
  • 1 csipet só
  • 1 kávéskanál sütőpor

Én robotgéppel dolgoztattam ki a tésztát, de kézzel is nyugodtan hozzá lehet fogni. A vajat habosra keverjük a cukorral és a sóval, majd jöhet bele a tej,és a rózsavíz. Amikor a massza egynemű lesz, adagoljuk bele a lisztet és a sütőport, majd a feketecseresznyét. Én addig járattam a gépet, amíg nagyobb morzsákba össze nem állt a tészta, a végső gyúrást már kézzel csináltam.
Ha túl lágynak érzed a tésztát, akkor tedd kicsit hűtőbe, hogy a vaj visszaszilárduljon.
A sütőt melegítsd be 180 fokra, a tésztából gyúrj diónyi kupacokat, majd helyezd el egy sütőpapírral kibélelt tepsin, és dugd a sütőbe.  Kb. 5 perc után érdemes ránézni, hogy mennyire terül, ha nem nagyon, akkor egy kanál hátával el lehet lapítani. Összesen 12 perc kellett neki, a felszedésnél pedig megvártam, amíg teljesen kihűl.

Megjegyzések

Ami üzenete…
Tetszik! És a kép is bájosan szép :)
Bianka üzenete…
Nagyon szépségesek és a neve is nagyon kedves
esztiIi üzenete…
Nagyon cukik a képek!
És én is egyet értek az előttem szólókkal. :D
mandy tarragon üzenete…
Köszi csajok, örülök, hogy tetszik :)

Népszerű bejegyzések