Paprikás-tejszínes csirkeragu



Megvan az a bizonyos tasakos paprikás-tejszínes? Na, ez nem olyan. Először is nem annyira sós, hanem inkább krémesen tejszínes. Inkább a paprikás csirkére hasonlít, csak egy kicsit édesebb. És gyors. A tárkonytól meg egy kicsit pikáns. Szeretjük, az első adagból nem is maradt annyi, hogy fotózni lehessen. A második talán még finomabb lett. :) Fogjuk még ismételni.


Hozzávalók, 4 személyre:
  • 2 egész csirkemell
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál piros arany
  • 1 teáskanál sűrített paradicsom
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál szárított tárkony
  • bors

A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát vékonyan felszeleteljük. A csirkemellet kockákra vágjuk. Az olajat felhevítjük egy nagyobb edényben, mehet bele a hagyma és a fokhagyma, amíg üvegesre nem párolódik. Ebbe mehet bele a csirke, pirítsuk jól le, amíg kap egy kis színt. Borsozzuk, tegyük bele a paradicsomot,  a piros aranyat és a lisztet. Öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és hagyjuk főni, amíg a hús meg nem puhul.
Ekkor jöhet bele a tárkony és a tejszín. Forraljuk be, majd ellenőrizzük, hogy kell-e bele só - a piros arany elég sós -, még kb. 10 percig rotyogtassuk és már készen is vagyunk.

Megjegyzések

Murphy üzenete…
Csorog a nyálam. Nem kínzom magam és megyek reggelizni. :)
Bianka üzenete…
Nagyon-nagyon finom
mandy tarragon üzenete…
Murphy: csak teli gyomorral, tudod :)

Bianka: az ám :))
Moha üzenete…
Tasakos nincs meg szerencsére, de ez nagyon jól hangzik, és a mindenki által száraznak tartott csirkemellre jó ötlet!
Névtelen üzenete…
Én imádom a csirkemellet, szóval jöhet, istenien hangzik:)
mandy tarragon üzenete…
Moha: érdemes kipróbálni - ezt, nem a tasakost -, szerintem nagyon fincsi :)

araniel: már szedem is :))
Lilla üzenete…
én is szoktam hasonlót, csak nálam nem paprikás-tejszínes-fokhagymás, hanem paradicsomos-tejszínes-fokhagymás. :-)
és ilyenkor érzem, hogy elhúz mellettem a világ, mert nincs tv-nk.
:-D
mandy tarragon üzenete…
Hm, paradicsommal is finom lehet :)
Lehet, hogy elhúz melletted a világ, viszont lemaradsz egy csomó agypusztító reklámról is :)))
esztiIi üzenete…
Szia!
Nagyon jól néz ki ez is!
Bocsi, hogy így késve írok... ;)

Kaptál egy díjat, KATT a nevemre.

EsztiIi
mandy tarragon üzenete…
Köszi, igyekszem majd átadni hamarosan :)
Murphy üzenete…
Ember üdvözöl téged. Nagyon ízlett neki a csirkeragu. :)
mandy tarragon üzenete…
Szuper :) Ma kipróbáltam gombával is, azzal is finom.

Népszerű bejegyzések