2012. szeptember 14., péntek

Rachel Allen: A család kedvencei



Nos, elérkezett ez a nap is, hogy megírom a véleményemet Rachel Allen könyvének magyar kiadásáról. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mennyire próbáljak politikailag maximálisan korrekt lenni, mert úgy általában nagyon tetszenek a kiadó könyvei, és ezt is ajándékba kaptam, szóval... De végül arra jutottam, hogy ha már volt ilyen kedves a kiadó, hogy megajándékozott egy példánnyal és kértek rá, hogy írjam meg a véleményem, nem leszek képmutató, szeretném azt hinni, hogy komolyan gondolták, hogy az őszinte véleményemre kíváncsiak, nem csak udvariaskodtak. :)

Először is: ez a könyv gyönyörű. A kidolgozás, a képek, a kötés, mind-mind szép, bár kicsit keveslem benne az ételek képeit, de ha azt nézzük, hogy ez egy családi szakácskönyv, akkor a családi képek igenis megférnek benne, sőt. Szerintem nagyon aranyos Rachel és a gyerekei is, ahogy a konyhában ügyködnek. 

A fejezetek elosztása is jó szerintem, külön részt adtak a gyerekekkel együtt elkészíthető fogásoknak, ami nálam külön piros pontot érdemel. A receptek nem fellengzősek, a legtöbb tényleg olyan, amit egyrészt gyorsan össze lehet dobni, másrészt tippek is vannak a legtöbb recept mellett, hogy mivel lehet "csavarni" rajta, hogy ne legyen unalmas, illetve a hűtő és a kamra tartalmához lehet igazítani. 

Persze, aki otthonosan mozog a konyhában, annak már sok "hűha"-élménnyel nem szolgál, de aki még életében nem főzött például besamelmártást vagy sajtos makarónit, annak hasznos lehet. Főleg, ha mondjuk épp külön költözöl a családoddal anyutól/anyóstól és ezentúl rád hárul az a feladat, hogy változatosan és finom ételekkel etesd a családodat.

Az egyetlen, viszont szerintem elég nagy bibi viszont fordítással van. Nagyon sok hiba maradt benne, néhol értelmetlen fordítások kerültek bele - allspice mint vegyesfűszer, pear mint alma, stb. -, néhol kimaradnak a felsorolásból hozzávalók, amiket aztán a receptben használnak - a húsgolyóknál például a tojás... -, egyes lépések kimaradnak a leírásból. A legbosszantóbb az volt, hogy ezekre a hibákra még csak vadásznom sem kellett, felcsaptam négy receptet a könyvből, és hárommal volt valami gond. A további lapozgatáskor igazán komolyan felmerült bennem, hogy aki ezt a könyvet fordította és aki korrektúrázta, azok még egy rántottát sem sütöttek életükben... Értem én, hogy válság van, és már így is sok pénzbe kerül a könyv, de szerintem érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nem lehetne-e egy picivel több befektetéssel olyannak adni egy SZAKÁCSKÖNYV fordítását, aki legalább hobbiszinten megfordul a konyhában, vagy esetleg néhány példányt próbafőzésre odaadni néhány lelkes - és most nem elsősorban magamra mutogatok, de mutathatnék magamra is... - gasztrobloggernek, hogy ugyan, nézzétek már át, hogy ezt meg lehet-e egyáltalán főzni a leírtak szerint. 

Kinek ajánlom a könyvet? Elsősorban azoknak, akik szeretik Rachel Allent, természetesen. Ajándékba is kiváló lehet annak, aki szereti az egyszerű, házias ételeket, mert a könyv annyira szép, hogy bármelyik polcnak dísze lehet és lapozgatni, ötletelni belőle is remek, de némi rutint azért igényel. 

Kinek nem ajánlom a könyvet? Abszolút kezdőknek semmiképpen, a sok elírás és a rossz fordítás miatt elég valószínű, hogy kudarcélményeik lesznek, ha szó szerint veszik a könyvet.

Én ezeket a recepteket főztem meg belőle:

Tésztamentes torta - alma/körte helyett nálam nektarinnal készült

A borítóképet a T.bálint Kiadó honlapjáról vettem kölcsön, még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy főzhettem a könyvből :)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin