2011. február 12., szombat

Brokkolis rakott csirke


Visszataláltam ám a konyhába, csak épp a régi jól bevált recepteket használom. Viszont ez most új, csirke, brokkoli és jó sok fokhagyma, csőben sütve. Nagyon gyorsan elkészül, érdemes vele foglalkozni. Szerintem köret sem kell hozzá, de ha fontosnak tartjátok, akkor esetleg rizs illik mellé.

Hozzávalók, 2-3 személyre:
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 egész csirkemellfilé
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1/2 fej fokhagyma
  • 50 dkg fagyasztott brokkoli
  • 5 dl tej
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • bors
  • szerecsendió
  • 1 nagy marék parmezán

A csirkemellet kockára, a hagymát egészen apróra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, a 3/4 részét felkarikázzuk, a többit fokhagymanyomóval összezúzzuk. Az olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd rátesszük a csirkemellet és addig sütjük, amíg kap egy kis színt. Só, bors mehet rá, majd adjuk hozzá a felkarikázott fokhagymát és a brokkolit. Lefedjük és addig főzzük, amíg a brokkoli leve el nem párolog. 
Tepsibe öntjük és elkészítjük a mártást. A vajat felolvasztjuk, belekeverjük a lisztet, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiózzuk, majd apránként hozzáöntjük a tejet és beforraljuk. A parmezán felét belekeverjük a szószba, és addig keverjük, amíg fel nem olvad. 
A szószt a ragura öntjük, majd megszórjuk a tetejét parmezánnal. 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg meg nem pirul a teteje.

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Brokkoli??? Na jó egye fene nagyon guszta :))) Most már úgy is erőszakolom magam, hogy egészséges zöldség révén többet és többet tömjek magamba :)

mandy tarragon írta...

Jó sok fokhagymával nagyon finom, próbáld ki :)

araniel írta...

Én nagyon szeretem a brokkolit, meg a rakott cuccokat, úgyhogy jöhet :)
Egyik nap voltam a Fehérvári úti vásárcsarnokban, tényleg jó kis hely :)

mandy tarragon írta...

araniel: arab boltban voltál?

araniel írta...

Hú, ott nem. Merre van? Csak körbefutottam, főleg a zöldséges részlegen.

mandy tarragon írta...

Az első emeleten, hátul. A magosnál kell még egy kicsit hátrafelé menni.

araniel írta...

Meg fogom kukkantani, úgyis arrafelé fogok dolgozni :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin