2013. június 17., hétfő

Kert 2013 - Borsóverseny

Én és a zöldborsó, örök barátok vagyunk. Anyukám biztosan tudna mesélni róla, hogy már pelenkás koromban én volt a borsók réme. Állítólag többször megtörtént, hogy kinn játszottam a kertben, anya pedig egyszer csak arra lett figyelmes, hogy nagyon nagy a csönd. Nos, én épp a borsósor közepén üldögéltem és khm.. minőség-ellenőrzést folytattam. Annak a sornak a kifejtésével nem sokat kellett anyunak bajlódnia, ha értitek mire gondolok ;)

Ebben az évben négyfajta zöldborsót "versenyeztettünk" a kertben, hogy kiderült, hogy melyik lesz a legalkalmasabb fajta, amivel érdemes még foglalkoznunk a továbbiakban is. A borsó előveteményként került a kertbe, február végén illetve március elején, még a nagy hó előtt, hogy május végén már bekerülhessenek a helyükre a paradicsomok és a paprikák. Mivel az időjárás kicsit megviccelt minket, csak most kezdett el érni a borsó, ezért kicsit átterveztem a kertet, de ilyesmi előfordul. Az időjárás és a környékbeli vendégcicák áldásai ellenére azért lett termésünk  is :)

A négy versenyzőn kívül vetettem még cukorborsót és lila hüvelyű borsót is, ezek kifejezetten magasak és támaszt igényelnek - a beszerzésük pedig elég nagy utánajárást - szóval ezért nem számítanak bele a versenybe.

Hogy folyamatosan legyen borsónk, nem árt a vetést úgy tervezni, hogy 1-2 hetente márciustól májusig vessünk belőlük 1-1 sort, így ki tudjuk húzni a szezont egészen júliusig. A nyárra szánt sorokat vessük árnyékosabb helyre, a töveket pedig gondosan takarjuk, mert a borsó igényli a sok vizet, hogy zsenge legyen a termés. A vetésnél mindig figyeljünk arra, hogy gondosan takarjuk be a szemeket, mert ha egy is a felszínen marad, a galambok kikaparják az egész sort :(

Ha kifejezetten előveteményt szeretnénk, akkor a "korai" azaz rövid tenyészidejű fajtákat érdemes választani. Vannak "borsócsalád" fedőnevű dobozok is, ezekben keverik a különböző fajtákat (korai, középkorai, késői), az eltérő fejlődési ütem miatt folyamatosan lesz borsónk. 

És most lássuk a versenyzőket és az elért eredményeket!

Zsuzsi  - késői

A csomagolása is elég puritán volt, csupán annyit tudtam meg róla, hogy késői fajta :) Szép hosszú, sok maggal, nagyon finom ízű, csupán annyi gondunk akadt vele, hogy alig kelt ki :( Mindenesetre jövőre azért még teszünk vele egy próbát, jóval sűrűbbre vetve. De nem ez lesz a kedvencünk.

Rondó - késői
"Óriás hüvelyű, sötétzöld szemszínű, késői, nagyon nagy termőképességű fajta. Hüvelyeit párosával hozza, melyek hosszúsága 10-12 cm. Magszám 8-12 hüvelyenként. Kiváló ízű, zsengeségét sokáig megőrzi. Friss fogyasztásra és mélyhűtésre kiválóan alkalmas."

Ez a fajta tényleg késői, elég jól kelt még a rukola árnyékában is, viszont baromi lassan érik, előveteménynek nem igazán alkalmas, ami nekem azért gond, mert kifejezetten annak szánom. Zsenge, hosszú hüvelyű, de ha választanom kellene a Zsuzsi és közte, akkor a Zsuzsi nyerne.

Kelvedon csodája - korai
"A növény 45-60 cm magas, sötétzöld hüvelyeket nevel, melyekben 6-8 nagy szemű borsó fejlődik. A folyamatos szedés érdekében javasolt a szakaszos vetés."

A legnagyobb csalódás idén. Azzal szoktam viccelődni, hogy csoda, hogy kikelt. Tényleg, sokkal rosszabbul kelt, mint a Zsuzsi, pedig azt még a macskák is széttúrták... Kár érte, mert tényleg gyorsan érik, viszont az íze nem jön be, nagyon lisztes az én ízlésemnek.

Debreceni sötétzöld - középkorai
"Középkorai kiváló minőségű kifejtőborsó. A növény 45-60 cm magas, a hüvely középnagy, sötétzöld 7-8 maggal."

Az abszolút favorit idén, szép nagy bokorrá fejlődött, szerintem nagyon finom, viszonylag gyorsan érik, úgyhogy ezt a fajtát jövőre is ültetni fogjuk.

1 megjegyzés:

gionetta írta...

Az én borsóm is most virágzik, és lassan már érik is. Egy itteni fajtát vettem, ami nem drága és bőtermő. Szépen fejlődik, de a sok eső miatt nagyon nagyra nyúlt, s mivel nincs kordon neki, hát a földön kapaszkodik össze egymással pár bokor. Előnye, hogy alatta a föld nem szárad ki, hátránya, hogy nehezen szedhető. Viszont mivel vannak lyukak a bokrok között, így tegnap oda kerültek a lila karfiolok és a karalábépalánták. Én is úgy terveztem, hogy majd a helyére megy a paprika, de annak a sorsát megoldotta a spenót, mivel felmagvadzott, hát kiszedtem és oda raktam. Így már teljesen be van ültetve a kert. A komposzton meg ott a hokkaidó tök és úgy fut, mint még soha. :-)) De sajnos a paradicsomjaim betegek, hiába permeteztem meg egyszer, elveim ellenére. Mivel nem tudom sátorba tenni, mert anyósom nem enged sátrat állítani, így nem sok paradicsomot fogunk az idén enni.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin