Mézes, túrós pite


Receptpótlós posztok jönnek most majd időnként, ahogy aktuálissá várnak. Ez a mézes, túrós pite, ez valami csoda. Komolyan. Ha hadilábon álltok a túróval, mint khmmm egyesek, akkor érdemes ezzel egy próbát tenni, mert nekem igazi szeretemsüti lett. Személyes vélemény, de ha az Aldiban jártok, szerintem ezekhez a sütikhez a legjobb a zsírszegény túrójuk, valami isteni milyen krémes magában is.

Eredetileg a Kifőztük magazinban jelent meg.




Hozzávalók, 26 cm-es formához:
A tészta
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 2 evőkanál cukor 
  • egy csipet só
  • 3-4 evőkanál hideg víz
A töltelékhez:
  • 40 dkg túró
  • 6 evőkanál méz
  • 3 közepes tojás
  • 1 citrom leve és reszelt héja - kezeletlen héjú citromot válasszunk!

A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a cukorral és a sóval, majd apránként annyi vizet adunk hozzá, hogy kemény tésztát kapjunk. Fóliába csomagolva a hűtőben pihentetjük legalább egy órát.
A töltelékhez a túrót áttörjük, krémesre keverjük a mézzel, tojással, a citrom levével és a héjával.
A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, kibéleljük vele a piteformát, majd lesúlyozva sütjük 180 fokon 15 percig, a súly nélkül pedig további 5 percig. A sütő hőmérsékletét visszavesszük 150 fokra, beleöntjük a krémet a tésztaburokba, és kb. 30 percig sütjük. Akkor jó, ha a közepén már nem folyik, a széle pedig kap egy kis színt.
Hidegen, citromszeletekkel tálaljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések