2010. november 8., hétfő

Narancsos-vörösáfonyás süti

Sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy kezdeni kell valamit a címkéimmel, mert annyi van, hogy az már kezelhetetlen. Kicsit még gondolkodom, hogy mit mivel hogyan merre meddig, de addig is nyitok egy új címkét, ami biztosan marad. Ez pedig a KEKSZ. Ide beteszem az összes zabpelyhes, vajas, meg egyéb csodámat, ide költöznek a "cookie" jellegű sütik is. 

Ez az alap keksz készült már egyszer a blogon, akkor kávés-mandulás változatban. Most is Rachel Allen receptjét használtam, csak az ízesítést változtattam meg. A narancs és a vörösáfonya jól játszanak együtt, viszont ki fogom még próbálni mandulával házasítani is a narancsot. Még egy csipet fahéj és kész is lenne a csodás karácsonyi íz, mit gondoltok?

Ezek a sütik most szebbek lettek, látszanak a törések a tetejükön, ahogy a nagykönyvben - Rachel Allen: Home Cooking - meg van írva. Csak egy baj van velük. Nagyon gyorsan fogynak :)

Hozzávalók, 12 db sütihez:
  • 50 gramm vaj
  • 1/2 narancs héja
  • 1 kupak narancsvirágvíz
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 100 gramm liszt
  • 50 gramm cukor
  • 15 gramm szárított vörösáfonya
  • 2 evőkanál méz
A sütőt kapcsoljuk be 180 fokra, mire megleszünk a tésztával, pont elég meleg lesz.
A hozzávalókból gyúrjunk egy elég kemény tésztát, majd adagoljuk 12 egyenlő részre. A tésztadarabkákból formázzunk golyókat, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól elég messze. A golyókat nem kell lenyomni, majd szétterül!
Tegyük a sütőbe, kb. 12 perc alatt megsül. Akkor jó, amikor a teteje kicsit bereped, és megszikkad. 
Amikor kivetted, hagyd kihűlni, mert ha melegen próbálod felszedni, akkor törik!

6 megjegyzés:

Doctor Pepper írta...

hát ezek a képek gyönyörűek!! és imádom a vörösáfonyát!!

Bianka írta...

Fenséges

Ami írta...

Nagyon klassz!
A vörösáfonyáért én is oda vagyok:)

mandy tarragon írta...

Örülök, hogy megint sikerült jó sütit hozni, aranyosak vagytok :)

araniel írta...

Nem csodálom, hogy hamar fogy...isteni *___*

mandy tarragon írta...

Akkor megérkezett :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin