Very-berry muffin


Nem tehetek róla, de Dokinál olyan jó recepteket találok mostanában, hogy egyszerűen meg kell őket sütni. EZ a citromos-epres süti is nagyon tetszett, mindössze annyit variáltam rajta, hogy háromféle bogyós gyümölcs került a tésztába, illetve hogy muffin formába kanalaztam, mert úgy könnyebb szállítani. A málna fagyasztott volt, a többi friss, szerintem a nyár folyamán készül majd még valami más gyümölcskombinációval is :)
Keverés közben a málna gyönyörű rózsaszínűre festette a tésztát, a rózsaszín pöttyös papírral együtt pedig szerintem eddig ez az egyik legcsajosabb süti, amit csináltam.

Hozzávalók, 12 darab muffinhoz:
  • 6 dkg  vaj
  • 3 csapott evőkanál tejföl
  • 9,5 dkg vaníliával illatosított cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tojás
  • 12,5 dkg liszt
  • 1/2 kávéskanál sütőpor
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 5 dkg eper
  • 5 dkg málna - most fagyasztott
  • 5 dkg fekete áfonya


A vajat kicsit megolvasztjuk, habosra keverjük a cukorral és a tejföllel. Ezután jöhet bele a tojás, a citromhéj és a liszttel elkevert sütőpor és szódabikarbóna. 


Utolsóként keverjük bele a feldarabolt epret, az áfonyát és a málnát. Az áfonya maradhat egyben, a málnát kicsit szétmorzsoltam. Kanalazzuk 12 részes, papírral bélelt muffinformába, és mehet is a sütőbe. 180 fok, tűpróbáig, az kb. 30 perc.

Az energiatartalom 1 muffinban kb. 130 kcal.

Megjegyzések

Bianka üzenete…
Szerintem az első kép annyira bájos é kedves

Népszerű bejegyzések