Cseresznyés-mandulás-kakaós kölökkuglóf


Már mutattam a kölökkuglóf formámat, 14 centiméteres nagyságával éppen megfelelő egy akkora háztartásnak, mint az enyém. Ha este sütök, akkor másnap el is fogy - tízórai, uzsonna, két főre, esetleg pár falat a beeső ismerősöknek és husss -, nem kell tologatni a konyhapulton a sütit, amíg meg nem szárad.

Az alapreceptet IDE kattintva találjátok meg, most is ebből indultam ki, viszont a konyhapulton talált aszalt cseresznyéhez igazítottam az ízesítést. A mandulázást még gyakorolnom kell a tetején :)

Hozzávalók, 14 cm-es formához:
  • 7 dkg vaj - olvaszd meg nyugodtan
  • 7 dkg cukor
  • 1 tojás 
  • 2 teáskanál tej
  • 9 dkg liszt
  • 1 dkg kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 púpozott evőkanál aszalt fekete cseresznye
  • 1 evőkanál amaretto
  • 2 dkg mandulapehely
  • zsemlemorzsa a forma szórásához

A cseresznyét egy pici, hőálló edényben elkeverjük az amarettoval és két teáskanál vízzel, majd feltesszük pici lángon főni, amíg a gyümölcs kicsit meg nem duzzad. Hagyjuk hűlni.
A vajat megolvasztjuk, kikenjük vele a formát, és kizsemlemorzsázzuk. Egy pici mandulát szórunk az aljába. 
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A vajat habosra keverjük a cukorral, tojással és a tejjel. Mehet bele a lé a gyümölcs alól - ha maradt -, majd a liszt, a kakaó és a sütőpor, és keverjük csomómentesre. Beleforgatjuk a cseresznyét és a mandulapelyhet, majd az egész mehet a formába.
A meleg sütőben kb. 30 perc alatt sül készre. Borítsuk ki rácsra és hagyjuk hűlni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések