2013. szeptember 5., csütörtök

Megnyílt a Bonbonetti márkabolt!




A 145 éves Bonbonetti megnyitotta első márkaboltját a budapesti Andrássy úton, és olyan szerencsés voltam, hogy mint a Kifőztüköt képviselhettem a mai sajtótájékoztatón.  Az Oktogon felől érkezők ezzel az óriáskerékkel találkoznak először a bolt kirakatában, ami a bolthoz hasonlóan a Bonbonetti piros-fehér színeiben pompázik, utasfülkéit pedig a cég által gyártott cukorkákkal töltötték meg.


Belépve a boltba igazi édességmennyországban érezhettük magunkat: a jól ismert Bonbonetti csokoládék, cukorkák és csomagolt édességek mellett az újdonságokat is megtalálhatjuk a polcokon. 


A legtöbb cukorka, csokoládés drazsé, praliné, konyakmeggy variációk, és a kézzel készített Bonbonita golyók kimérve is megvásárolhatók, így akár egy-egy darabot is választhatunk vagy összeállíthatjuk a saját édességcsomagunkat is.


A falon lévő adagolókból szerezhetünk csokidrazsét, franciadrazsét, cukros mandulát, de akár Dunakavicsot is.

Újdonságok is vannak: négyféle keménycukorkával, egy zselével és egy töltött gumicukorkával bővült a kínálat. A gyümölcsös cukorkák valódi gyümölcsből készült koncentrátumot tartalmaznak, a puhacukrok növényi alapanyagból készülnek. 

Természetesen a tibi teljes termékpalettája is megtalálható a boltban, egy külön falat kaptak a táblás csokoládék.  Itt is találunk újdonságokat: a prémium minőségű Bonbonetti Elegance táblás csokoládé család 60% kakaótartalmú étcsokoládéból készül, ét-és tejcsokoládé változatban készül, tört mandulás és tört mogyorós ízesítéssel; a tibi Classic tej-és étcsokoládé grafikája pedig a régi időket idézi, de új receptúrával. 


A cég már készül a Karácsonyra is, a szaloncukor narancsos-marcipános, szerintem nálunk kerülni fog ilyen a fára :)


És végül a kedvenceim: konyakmeggy, különböző ízesítésekben. A Cherry Queen-t a cég a mai napig a Vágóhíd utcai gyárában készíti, tehát nem mondhatnánk, hogy sokat utazik, hogy a vásárlókhoz kerüljön, amit itt vásárolhatunk, az valószínűleg egészen frissen jön le a gyártósor szalagjairól. 


A cukorkákat kóstolgatva szinte biztos vagyok benne, hogy idén nálam a Mikulás innen fog válogatni a csomagokba finomságokat a mandarin és a mogyoró mellé.




Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin