Almáspite dzsem


Nem arról van szó, hogy nem szeretjük az almát - na, jó, nekem volt egy kisebb problémám vele pár évig egy úgynevezett "almadiéta" után -, de egyszerűen nem tud elfogyni. Egy-két darab mindig van az asztalon, és csak szaporodnak. Valamit pedig kezdeni kell velük, mert kaját-ki-nem-dobunk, pláne gyümölcsöt nem. 
Az almáspite dzsem egy megoldás a sok közül, ráadásul két legyet ütünk le egy csapásra, mert karácsonyi ajándéknak is kiváló :) Képzeljétek csak el egy kis foszlós kaláccsal és vajjal reggelinek. Mennyei.



Hozzávalók, 10 kis üveghez:
  • 5 közepes alma, ha lehet, keményebb húsú
  • 35 dkg cukor - az alma tömegének a fele
  • 1 lime leve - lehet citrom is, nekem lime volt itthon
  • 1 evőkanál fahéj
  • 1 evőkanál dzsemfix
Az almát megpucoljuk, hogy ne barnuljon meg, amíg dolgozunk vele, tegyük egy tál vízbe, amiben elkevertem a lime levének a felét. Apróra kockákra vágjuk, lecsöpögtetjük. Lemérjük, hozzáadjuk a tömege felének megfelelő cukrot. Rálocsoljuk a maradék limelevet, rászórjuk a fahéjat, összekeverjük. Kb. fél órát hagyjuk állni, addig levet ereszt.
Alacsony lángon főzzük, amíg el nem kezd lobogva forrni. Ekkor hozzáadjuk a dzsemfixet, és lobogva főzzük még 2-3 percig. Tiszta üvegekbe töltjük, fejre állítjuk 1 percre, majd hagyjuk kihűlni. Dunsztolni nem kell a dzsemfix miatt, ha ezt kihagyod, akkor száraz dunsztban hagyd kihűlni.

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Hmmm...ez nagyon jól hangzik, biztos fincsi is :) Szeretem az almás-fahéjas cuccokat :)
Bianka üzenete…
És megvalósult. Milyen finom lehet
Lilla üzenete…
jó kép. sűrített paradicsomos üvegbe raktad?
mandy tarragon üzenete…
araniel: nagyon jó :) Palacsintába is, teszteltem.

Bianka: fincsi :)

Lilla: köszi. Igen, abba. Pont annyi fér bele, ami egyszerre elfogy. Nem vagyunk nagy lekvárfogyasztók, a nagy üveg mindig bedöglik, mielőtt elfogy.
Lilla üzenete…
biztos tök "szabálytalan" de nálam hetekig elvan az anyám lekvárja a hűtőben kibontva. még sosem lett semmi baja (mi sem vagyunk nagy lekvárfogyasztók, illetve én nem vagyok az). nálunk pestos üveg méret szokott lenni, vagy annál kicsit nagyobb.
mondjuk nem tudom számít-e, de biztos számít valamennyit, anyám abszolút hagyományosan főzi a lekvárt, megfelelő gyümölcsből (josta, barack, ribizli-málna keverék), csak cukor hozzáadásával és dunsztban hűti ki.
én inkább fűszereket meg dekorcukrokat tárolok ezekben a mini üvegekben. Meg lehet h anyám kiröhögne ha elé tennék 20 ilyen üveget, hogy akkor ebbe ügyeskedje bele a lekvárt :-)
én mákos alma-körte lekvárt fogok főzni jövő héten :-)az dzsemfixes lesz, ajándékba karácsonyra
mandy tarragon üzenete…
Hát igen, hetekig itt is el van, csak az a baj, hogy hónapok alatt se fogy el :D Mondjuk az én "forrásaim" uborkásüvegméretben dolgoznak :)))

Hm, ez a mákos lekvár jól hangzik :)

Népszerű bejegyzések