Bécsben jártunk


Elöljáróban annyit, hogy szuper volt :) Nem hoztam túl sok képet, mert egyrészt lefagyott a kezem, másrészt akkora tömeg volt, hogy baromi nehéz volt egy kézzel tartani a gépet, másikkal a puncsot, a harmadikkal meg távol tartani az embereket, hogy nem borítsák se rám, se a gépre a bögre tartalmát. Ja, és a negyedikkel kellett volna fotózni :)

Reggel mentünk, busszal, úgyhogy 10-re már Bécsben is voltunk. A reptérnél elkapott minket egy kisebb eső, úgyhogy a szívünkhöz kaptunk, hogy nehogy essen. Szerencsére, mire beértünk a pályaudvarra el is állt. A nemzetközi buszpályaudvarról - amit az életben nem találnék meg, ha nem tudnám, hogy hol keressem - a 3-as U-Bahn be is visz a megfelelő helyre - jegyet az automatából lehet venni, 1 embernek 1 irányba 1,8€ -,  a Parlament mellett kell elsétálnunk.

Ez egy szökőkút lenne, nyáron biztosan sokkal szebb.

Mókás lefotózni az olyan embereket, akik épp azt fotózzák, hogy a csajuk megfogja a lovas szobor fenekét :)

Kinagyítva látszik, hogy aranyszínű levelek vannak a fára aggatva :) 
 
 Adventi koszorú, már három gyertyával
 
A Városháza, előtte az adventi vásár. Csak nekem tűnik úgy, hogy sokkal szebb, mint a Parlament? 

 Akkor vessük bele magunkat a forgatagba! Egy kis gofrit, valaki? 


 Kis apróságok a fára...

 ... és kicsit nagyobbak az asztalra 

 Egy nagyon boldog és elégedett angyalka

Piros-fehér-zöld Mikulás sapka

 Perec? Hm? Almás, marcipános, pizzás, csokis, mogyorós?


 Lámpás házikók, egy egész kis várost is vehetsz.

 Karamellás, cukormázas, csokis alma, szinte minden harmadik pavilonban kapható


 Kisvonat

 A pohar betet die 2,5 €. Mi nem vittük vissza, szép a bögre :)

 Apró dolgok, babaházba, gyűjtőknek

 Kis fazék, kis leves

 Egy másik kisvonat 

Mini gitárok, dobszerkó, zenészeknek :)

Mivel korán mentünk, még nem volt nagy tömeg, mindenhol magyar szó, úszik a tér a cukros-forraltboros-puncsos-sültkolbászos-lángosos illatban, fantasztikus. És akkor egy fotó arról, amit mindenki vár. 

 Aki kedvet kapott, még december 24-ig kilátogathat :)

Megjegyzések

Bianka üzenete…
Nagyon hangulatos képek
Nelli üzenete…
Szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat!:-)Kicsit esett az eső, de aztán elállt.
Praliné Zsuzsi üzenete…
A "pohar betet die"-t már én is kiszúrtam :)) Én október óta Bécsben vagyok, úgyhogy minden hétvégén karácsonyi vásár :) De szerintem jól tettétek, hogy nem este mentetek a vásárba, akkor mozdulni se lehet, nemhogy odaférni a bódékhoz! Szép fotókat hoztál!
mandy tarragon üzenete…
Bianka: köszi :) A Belváros még szebb, de ott már sajnos nem csináltam képeket :(

Nelli: :)

Erinacea: ó, hallod, mikor délután tettünk még egy kört, már akkor törni kellett az utat. Örülök, hogy korán mentünk :)
Névtelen üzenete…
Jujj de jó képek :)
Biztos nagy élmény lehetett :)
mandy tarragon üzenete…
Az volt :) Majd még megyünk :)))

Népszerű bejegyzések