Sajtos gofri


A héten impulzusvásároltam egy gofrisütőt. A Lidlben ugyanis a héten van olyan szuper gofrisütő, amiben cserélhetőek a betétek, és elsősorban a mini kosárka betét miatt vettem meg. Majd azzal is hozok receptet, de azért még lefirkantom ide ezt a sós gofri verziót, mert nagyon bevált nekem.
Ma sütöttem egy nagy adagot ismét, ebből a maradékot le szoktam fagyasztani, aztán amikor kedvem van ezt reggelizni, akkor kenyérpirítóban pár perc alatt átmelegítem. 
Közben persze, hogy meg tudjam indokolni a vásárlás jogosságát, kiderült, hogy a régi gofri-szendvics-kontraktgrill sütőm eléggé a végét járja, úgyhogy félig tudat alatt, de megoldódott a csere.

Hozzávalók, 12-14 gofrihoz:
  • 5 dl író 
  • 2 bögre liszt - fele teljes kiőrlésű
  • 5 dkg olaj - most mogyoró
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál só
  • 10 dkg reszelt sajt


A hozzávalókat összekeverem, nem kell túlkeverni, de mindenhol legyen mindenből. Azt vettem észre, hogy jót tesz neki, ha áll 15-20 percet. A gofrisütőt az első adag előtt érdemes átolajozni. Az adag az én sütőben kb. 1,5 evőkanálnyi kockánként. Melegen a legfinomabb, ha fagyasztom, akkor előtte rácson hagyom kihűlni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések