Véget ért a nyár...

Megjöttünk tegnap este, visszatértem a hétköznapokba :) Recept is lesz, hoztam, de addig is itt van néhány kép. Voltunk a Savaria Történelmi Karneválon Szombathelyen, aztán leruccantunk kicsit a Balatonra, végül voltunk egy pár napot a szüleimnél is. Ismét megállapítottuk, hogy tömegközlekedni luxus, vonatozni meg különösen :D


Szóval, Savaria. Először voltam, nekem nagyon tetszett. Két fizetős helyszín volt, sajnos első ottani napunkon (21.) naívak voltunk és nem álltunk be időben a sorba. Viszont, ha már ott voltunk, akkor vettünk a második napra is jegyet, így ez ki volt pipálva. A napot a Témaparkban indítottuk, a honfoglaláskori íjász és lovasíjász bemutatót néztük meg (a sorbanállás miatt lekéstük a légiósokat).



Innen elsétáltunk a belvárosba, megnéztük a kirakodó vásárt, és boldogan állapítottam meg, hogy sikerült a bazárosokat kitiltani, tele volt minden kézművesekkel.


Este megnéztük a felvonulást, nagyon jó helyünk volt, pont ott álltak meg előttünk.

Később a városháza előtti színpadnál a Boban & Marko Markovic Orkestar koncertje következett, ami kicsit hangos volt, kicsit hamis, de azért élveztük :) Utána tűzszínház és tűzvarázslók voltak, amit eredetileg nem akartam megnézni, de végül örültem, hogy ott maradtunk.


Második nap odaértünk a csatára. Láthattuk a légiósokat és a gladiátorokat. Innen csavarogtunk mindenfelé a városban, sikerült fényképeznem a vásárban is, mert nem volt akkora a tömeg. Az esti fáklyás felvonulást sajnos elmosta az eső. :(



Harmadik nap már csak ajándékokat mentünk venni, és megnéztük a hastáncosokat a városházánál. Meglepő, de a harmadik napra annyira megszokja az ember a beöltözött embereket, hogy már fel sem tűnik, ha elsétál mellette egy keresztes lovag vagy egy síppal-dobbal-nádihegedűvel felszerelkezett csapat.


Ezután irány a Balaton, busszal. Nem vagyunk igazán strandolósok, viszont leszedtük a mandulát és végre megtudtam, hogy mi az a dödölle, és kaptunk nagyon finom őszibaracklekvárt is :)


És voltunk Badacsonyban is.


Csütörtök reggel jött a nagy utazás: Balaton-Szeged. Hát, ez egy remek szórakozás, csakis kitartóaknak ajánlom. Az út alsó hangon 7 óra (lett volna, ha nem késik a vonat...), busszal kb ugyanennyi, de az kizárt, hogy én annyit tudjak egy helyben ülni :D Long-story-sort: Párom nagypapája elvitt minket Révfülöpig, jött a "gyors" vonat, 30 perc késéssel, lekéstük a csatlakozásra kiírt vonatot, de szerencsére Szeged felé óránként megy vonat, így "csak" 8 órát utaztunk.

Otthon aztán én lustálkodtam, olvastam (elkezdtem az új Hamiltont, a Cerulean Sins-t), dolgoztam egy kicsit, Párom meg kódolt, mint a gép. Szüleim holnap ünneplik a 25. házassági évfordulójukat, volt tegnap egy kis ünnepség is. Gyöngyike pedig megajándékozott két üveg szilvalekvárral :)

Este pedig fel a vonatra, most pedig itt vagyok, ma reggel már munka, és ráadásul jövő héten kezdődik a szorgalmi időszak. Mozgalmas nyaralás volt :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések