Cukkini

Olyan nagyon egyszerű volt a mai ebéd, hogy csak ezt a - szerintem - szép képet hoztam az alapanyagról. Nagy kedvencem a cukkini, pedig a barátságunk csak pár évre nyúlik vissza. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban egyáltalán hallottunk volna róla, nem hogy ettünk :)
Tavaly vetettem először, igazából csak kíváncsiságból, hogy mennyire bírja nálunk a talajt. Meglepően jó volt az eredmény, mert az első termés után gyakorlatilag az első fagyokig folyamatosan szedtük, így aztán nem volt kérdés, hogy idén is kerüljön-e a frissen kialakított veteményeskertbe. 

Ez a fajta - black beauty - gyakorlatilag minden boltban kapható, ha jól emlékszem valamelyik szupermarketben akadtam rá. Nagyon lassan érik, viszont gyorsan nő, ami azért is jó tulajdonsága, mert az egészen nagy példányoknál - a fenti kb. 40 centiméteres volt - is simán szeletelhető, mert a magok még nincsenek benne megérve. Quishbe és frittatába az egészen kicsi példányokat érdemes leszedni, rántani ezeket a kb. 40 centiseket szoktuk, töltéshez pedig megvárjuk, amíg rendesen kiöblösödnek. 

Bár a szezonnak még koránt sincs vége, már megvannak a tervek jövőre is. A Black Beauty marad, hiszen kiérdemelte, hogy bízzunk benne, viszont már megvan a sárga és a fehér fajta magja is.

Kertészeti rovatunkat olvasták, távozáskor kérem vegyenek egy szeletet a frissen sült rántott cukkiniből :)

Megjegyzések

Chef Viki üzenete…
Tuti ez a kép :-)

Fokhagymás mártogatóst kérek szépen a cukkini mellé - by kertészasszonyság :-D
mandy tarragon üzenete…
Chef Viki: örülök, hogy tetszik a kép :)

Adom a mártogatóst is!
Bianka üzenete…
Tényleg nagyon jó ez a kép
mandy tarragon üzenete…
Köszi, Bianka. Barkácsolt nekem apukám derítőt, meg vettem egy kis fehér asztalt, azzal játszom, szerintem egész jó képek is születnek :)
Névtelen üzenete…
De jó kép :D
1 hetet nem vagyok és mennyit írtok...nem győzöm utolérni magam :)
Jelentem a lilakrumplik hatalmasat nőttek ez alatt az 1 hét alatt :)
mandy tarragon üzenete…
Köszi :)
Üdv újra itt. Várom majd a beszámolót a nyaralásról meg a krumplikról is :)

Népszerű bejegyzések