Tűzgyújtó

Annyira, de annyira láblógatósra sikerült a nyaralásunk, hogy szinte nem is főztünk - na, jó, egyszer lángost -, viszont egyik este begyújtottuk a grillt. A marhát és a csirkét előző este betettem egy olajos fürdőbe, a marhára ment a grillfűszerkeverék, a csirkére fokhagyma és frissen szedett kakukkfű.


Tüzet gyújtani nehéz dolog. Először is építettünk gúlát apró gyújtós gallyból, aztán erre dobáltuk a faszenet, locsoltuk, fújtuk hajszárítóval, amíg be nem lobbant, majd reménykedtünk, hogy lesz belőle parázs. 


Lett. Itt már halad a dolog, akkor jó, ha kifehéredik az egész és izzik. Ekkor szét lehet húzni és jöhet fölé a rács, majd arra a hús.
Őszintén szólva nem figyeltem, hogy hány percig sült, egyedül a marhát fogdostuk, hogy ne száradjon ki. Amikor szép színe lett, megfordítottuk, a másik oldalát már kevesebbet kell sütni. A szénen sült még pirítós is, erre tálaltam a húst. Nyugi, a követ alaposan letakarítottam :)

Megjegyzések

Ildy üzenete…
Hangulatos:) Nem is emlékszem már, mikor vettem részt utoljára szabadtéri sütésen. (sóhajt)
Névtelen üzenete…
Üdv újra itt! :)
mandy tarragon üzenete…
Ildy: az ilyeneket én is szeretem, amikor már három próbálkozásból jó lesz a tűz és nem kell órákig újra pakolni :)

Araniel: köszi :)
Chef Viki üzenete…
Helló :-)

Na ilyen egy igazi feltöltődés!
Ami üzenete…
Üdv itthon! Szuper lehetett ez a kis grillezés :)
mandy tarragon üzenete…
Chef Viki: bizony :)

Ami: valóban szuper volt :)
Bianka üzenete…
Hű most csorog a nyálam és éhes vagyok
mandy tarragon üzenete…
Bianka: Bocs :)

Népszerű bejegyzések