2013. január 3., csütörtök

Kert 2013 - A tervezés

Most biztosan azt gondoljátok, megártott a sok karácsonyi puncs, hogy már januárban a kezdem kerti bejegyzésekkel elárasztani a blogot, de ez most fontos. Ugyanis idén teljes egészében én végzem az összes munkát és nem csak random akarom szétdobálni a magokat, hanem többé-kevésbé gondosan megtervezve, hogy mit is szeretnék enni nyáron és ősszel. 

Kezdetnek készítettem egy skiccet a kertről, és bejelöltem rajta azokat a helyeket, amin a fix növényeim laknak. A helyek nagyjából adottak, három ágyásom van, amibe az egynyári növényeket ültethetem, a többi helyet az évelők foglalják el, ezek közé foltokban tudok még szomszédokat telepíteni. Van még helyem a vízgyűjtőn, kosarakban, illetve le fogok tenni két zsákot, amiben majd a krumplit fogom tartani.

A magokat átnézve, arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy borzasztó sok van és sajnos ki kell válogatnom azt, amit tényleg el fogunk használni, vagy el tudunk tenni, mert mindent nem termeszthetek ezen a pici helyen.

Ami biztosan lesz:
- krumpli: zsákban, felfelé növesztve, szintenként más fajták, különleges változatokat, mert a "sima" krumplihoz túl kevés a hely. Ezeket már most kitehetitek az ablakba egy tojástartón, hogy elkezdjenek csírázni!
- paradicsom: a tavalyi év tapasztalatait figyelembe véve a picikből elég egy tő, a nagy termésűeket kell nagyon ritkán ültetni, de azokból legyen több, hogy eltenni is tudjak belőle. Három-négy fajtát fogok ültetni, összesen kb. 10-12 tövet. A balkon fajtákból lesz még a vízgyűjtőn, azokat frissen elhasználjuk salátába vagy reggelihez.
- paprika: chilliket fogok ültetni, cserépekbe, ezeket a vízgyűjtőre fogom akasztani, ha megérnek, akkor pedig felfűzve tudom őket tárolni. Esetleg 1-2 tő paradicsom paprika, de a kaliforniai nem annyira jött be... Van még színes mini édes paprikám, azokat még kipróbálom, szintén a vízgyűjtőn. A chiliket már most el lehet vetni az ablakpárkányban kis poharakba, fóliával letakarva, mert némelyik fajta nagyon lassan csírázik!
- bab: zöldbabból bejött a kúszó sárga hüvelyű változat, ebből több adagot is sikerült úgy szednem, hogy nagyon későn került a földbe, a bokorbabon még gondolkodom
- borsó: korai fajtát ültetek, előveteményként, és egy kis helyre cukorborsót, mert abból van sárga és lila, amit ki szeretnék próbálni
- hagyma: dughagymázok el vörös és lila hagymát, duggattam el fokhagymát, és magról is vetek az eper mellé, mert az szereti a hagymák szomszédságát. Vetek még újhagymát is.
- káposzta: pár fejet mindenképpen szeretnék, főleg koraiakból, mert nyáron és kora ősszel nagyon sokat eszünk, de lesz még kelkáposzta és kínai kel is.
- sárgarépa: szintén kell vagy két sor, nanti, kerek és színes vegyesen
- gyökér, zeller, karalábé: lesz egy sor, amibe ezeket fogom ültetni, mivel csak házi vegetának illetve levesbe használom őket
- leveles kel, brokkoli, karfiol: kísérleti jelleggel kb. 5 tövet szeretnék elszórva a kertben, ha bejön, akkor jövőre majd többet ültetek
- cukkini: a tavalyi tapasztalatokból kiindulva az lesz a legjobb, ha a vízgyűjtőre ültetem egy bazinagy cserépbe, komposztba, mert éhes növény
- sütőtök: hokkaidó változatot, bazisok komposztba fogok ültetni, illetve nagydobosi és muskotályos változatot télire
- uborka: szintén a vízgyűjtőre, cserépbe, komposztba, kígyó, fehér és citrom változtatot
- saláta, retek, cékla: ezeket egy kupacba fogom ültetni, foltokba, mert nem foglalják sokáig a helyet
- articsóka: idén kezdem el nevelni őket, magról vetve, jövőre talán már teremni is fognak

Na, ez így leírva borzasztó soknak tűnik, de mivel mindenből csak egy kevés lesz, talán elfér az én kis kertemben :) A következő fejezet februárban jön, akkor írok majd egy kicsit a növénytársításokról, és elkezdjük a palántanevelést is.

Házi feladatot is kap januárra, aki velem szeretne haladni: vedd elő a vetőmagjaidat, gondold át, hogy miből mennyit szeretnél termeszteni, majd rajzold le a kerted és szelektálj aszerint, hogy mennyi helyed van a termesztéshez!  Ha palántázni is szeretnél, akkor kezd el gyűjteni a WC papír vagy a kéztörlő gurigáit, és tegyél félre néhány újságot is!

Ha vannak vetőmagok, amik még hiányoznak a tervedhez, azokat lassan elkezdheted keresni a boltokban vagy cserélgetni más lelkes kertbarátokkal!


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Mandy!

Írnál egy kicsit bővebben erről a zsákos krumpli megoldásról? Eddig nem ültettünk krumplit helyhiány miatt, de hátha... Köszönöm, Niki.

mandy tarragon írta...

Dióhéjban arról van szó, hogy fogsz egy nagy zsákot, ha lehet, akkor olyat, amiből ki tud folyni a víz, de ha nincs ilyen, akkor egy jó erős kukás zsák kilyukasztva is megteszi elvileg. Én 100 literes szövött műanyag zsákra vadászok ehhez, kertészeti boltokban vagy a neten találhatsz te is.

Januárban elkezdjük csíráztatni az első adag krumplit, ezután pedig minden hónapban teszünk oda egy új adagot, elvileg júliusig, de majd nyár végén ugye több tapasztalatom lesz erről :)

Március közepén-április elején fogjuk a zsákot, teszünk az aljára kb. 20 centi vastagon komposztot. Fontos, hogy nem virágföldet, mert a tápanyag a fontos! Erre a rétegre rátesszünk a zsák nagyságától függően 2-6 gumót, és betakarjuk.

Nedvesen tartjuk a zsákot, és amikor nő a növény kb. 15 centit, akkor jön rá egy adag komposzt úgy, hogy betakarja, aztán még egy sor előcsíráztatott gumó.

Ezt folytatjuk, amíg hideg nem lesz, illetve ha nem sajnálod a zsákot, akkor ki lehet szedni alulról a már kész krumplikat úgy, hogy felvágod a zsákot és kitúrod.

Itt van hozzá egy angol oldal, ládás megoldásban, érdemes nézegetni :)
http://tipnut.com/grow-potatoes/

És persze majd beszámolok itt a blogon az eredményekről.

mandy tarragon írta...

A másik megoldás, ami szintén zsákos, de nincs benne szintezés, azt ezen a videón megnézheted :)

http://www.hazakeskertek.hu/cimlap/item/krumpli-termesztese-zsakos-foeldben-jamie-oliver

Névtelen írta...

Köszönöm szépen a választ, akkor majd együtt próbáljuk ki, mert az ötlet nagyon jó. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle.

mandy tarragon írta...

Én is, remélem, hogy azért pár kilot tudunk majd szedni :) A somogyi kifli krumplik már a kamraablakban vannak :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin