Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár


Ha már nem főzök, legalább leírom, hogy mit olvastam, nem is olyan régen. Történt ugyanis pár hete, és összebeszéltem Ágival, hogy én bizony szeretnék egy példányt a könyvéből. Találkoztunk, dedikálta nekem (köszi köszi), én pedig hazafelé a vonaton elolvastam. Nagyon tetszik :) Sok kis novella, mindegyik kicsit más, de mindegyik kicsit ugyanolyan. Nem is tudom, mi lenne a jó megfogalmazás, de olyan, mintha lenne egy nagy nagy konyha (akár a magyar konyha), innen mindenféle ételek kerülnek ki, és mindegyiknek van egy saját története, amiben nem is igazán az étel a főszereplő, de azon keresztül jobban megértjük a szereplőket.
Személy szerint nekem a Főkönyvelő és a baracklekvár a kedvemcem, mert annyira jellemző, hogy a nagy erőlködésben és szervezésben elveszik a Lényeg. A Sütőtökön pedig elsírtam magam, mert eszembe jutott valaki, aki számomra nagyon kedves volt, igaz Ő nem sütőtököt sütött nekem, hanem hajába sült krumplit...
Köszönöm Ági :)

Megjegyzések

Ági, aki főz üzenete…
Nagyon szívesen, örülök, hogy találkoztunk. Ne haragudj, hogy úgy rohantam akkor.
mandy tarragon üzenete…
Semmi gond, nekem meg most nagyon rohanósak a napok :D
tbence3 üzenete…
Szia!
Légyszíves"Ruzsai lisztes" by Móni:receptet le írni,nagyon finomakat készítés.Köszönettel meti61
trinity üzenete…
Én is készülök a könyvre, remélem, megkapom valamelyik könyvesboltban....

Népszerű bejegyzések