2010. január 21., csütörtök

Calzone avagy pizzapárna - VKF XXXI.

Amikor elolvastam Garffyka kiírását az újrahasznosítás jegyében, nekem valahogy egyből a calzone ugrott be, hiszen a maradék sült húsból, zöld-köretből, fél fej hagymákból, sajtvégekből végtelenül variálható töltelékek varázsolhatók. Jamie Oliver is megmondta, hogy a calzone olyan kenyér, amibe az olaszok mindent beledobálnak, ami épp a hűtőben van :)

Boldogult kollégista koromban volt egy időszak, amikor rengeteg calzonét ettünk. Egyszerű oka volt: olcsóbb volt, mint a pizza, és nem kellett azon küzdeni, hogy olyat vegyük, ami mindenkinek megfelel. Az én kedvencem a füstölt sajtos- sültcsirkés - lilahagymás változat volt, fokhagymás-tejfölös alapon. Aztán kb fél évvel a beetetés bevezetés után árat emeltek, elég csúnyán, úgyhogy leszoktunk róla és elkezdtünk főzni. Azóta nincs megállás :)

Hozzávalók, 2 személyre:
1 adag pizzatészta:
  • 2,5 dl víz
  • 37,5 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 kocka élesztő
  • oregano
  • bazsalikom
  • majoranna
Maradékok, ami éppen van a hűtőben, jelen esetben:
  • fél pohár tejföl
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej lilahagyma
  • sültcsirke (ha frissen csinálod, akkor kb 1 fél csirkemellnek megfelelő adag)
  • két marék füstölt sajt

A pizzatésztát összeállíttatom a Rabszolgával. A dagasztó-kelesztő program 1,5 óra, addig bőven van idő összeválogatni a tölteléknek valót: a hagymát felszelni, a tejfölt kikeverni a reszelt fokhagymával, a csirkét nagyobb darabokra szedni, a sajtot lereszelni. Amikor kész a tészta, kicsit lisztezett deszkán átgyúrom, ketté választom, kinyújtom, töltöm, és hagyom kicsit kelni. Amíg kel, addig begyújtom a sütőt 180 fokra, mire bemelegszik, a tészta is megkel újra. Mehet be a pizzapárna, amíg szép ropogósra nem sül.
Ez a pizzatészta recept inkább ropogós, mint vastag és puha, mi így szeretjük :)

UPDATE:
Garffyka kérdezte, hogy hogyan lesz ilyen formája a szélének. Leírtam, hogy tekerni kell végig, de azt hiszem többet segít, ha Jamie megmutatja helyettem. 3:00-nál kezdődik a dolog. :)




5 megjegyzés:

szepyke írta...

Tegnap én is pizzát csináltam, csak én sima kereket, imádom!:)

Garffyka írta...

Ötletes és nagyon szép lett! Hogy csináltad a szélét? Én villával szoktam összenyomogatni, de az nem ilyen guszta.

Köszönöm, hogy olvasóm lettél :)

mandy tarragon írta...

Garffyka: Feltekertem. Összehajtod, felcsippented a sarkát, tekersz egyet rajta, aztán így tovább, mindig egy kicsit hajtassz rajta, amíg a végére nem érsz. Az utolsó hajtást meg alá szoktam hajtani, hogy ne nyíljon szét.
Nem tudom mennyire volt érthető, de beteszek egy videót mindjárt, azon jól látni :)

Moha írta...

Ez finom összeállítású töltelék lehet! És szebb a széle ,mint Jamié!

mandy tarragon írta...

Köszi, tényleg finom :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin