2010. január 19., kedd

Kedves, mint egy kéjgyilkos


Nos, még egy könyv, amivel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, úgy tűnik, ez már csak egy ilyen időszak. Az élmény nem friss, hagytam egy kicsit érni. Vavyan Fable-nek van egy stílusa, meg tudod mondani a könyveiről, hogy "nem csak a szerzője, hanem a műfaja is fable". Nos, ez a megállapítás erre a kötetre - az utolsó novella kivételével- nem igaz. És -kapaszkodjatok meg - szerintem ez jó. Mert bár benne vannak a szokásos fable-ös jellemvonások, most mégis átnézünk egy kicsit a "sötét oldalra". Más, mint az eddigiek. A szerző "erős szívű" olvasóknak ajánlja a könyvet, és egyet kell értenem vele. A szereplők itt most nem a belevalóan csökönyös Nő és a férfiasan tökéletlen Férfi. A sorozatgyilkos, a celeb, a gyilkos, a pszichopata, az ámokfutó bőrébe bújunk bele pár oldal erejéig. Csak vigyünk magunkkal fonalat, hogy megtaláljuk az utat kifelé...

Engem személy szerint a Halálgyári képek című rész fogott meg a legjobban, hálát adtam, hogy nekem ezt nem kellett átélnem egyik oldalról sem, és remélem soha nem is kell.
Az átélt borzalmak és megdöbbenés után viszont kárpótol mindenkit a szerző: az utolsó 100 oldalon helyet kapott címadó novella valódi "fable", minden jó, ha a vége jó alapon :)
Összességében azt tudnám mondani, hogy aki egy igazi Fable-t akar olvasni, mert ki szeretne kapcsolódni, annak valami mást ajánlanék tőle, például ezt. Aki viszont szeretné megtudni, hogy milyen démonok laknak az örök kedvencek árnyékában, annak bátran ajánlom. Csak legyen nálatok fonal...

2 megjegyzés:

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin