Feketecseresznyés vajas keksz


Judithnál láttam, még januárban, és már akkor is gondoltam rá, hogy nekem ezt bizony meg kell csinálnom, ha nem is maraschino cseresznyével. Amikor a vörösáfonyát vettem, volt mellette aszalt feketecseresznye is, gondoltam, ez jó lesz. Beáztattam egy éjszakára, szép ducik lettek a szemek, és a levéből került a tésztába. Elégedett vagyok vele, nagyon finom :) Amint látom, Szepyke is hasonlóan gondolkozott, csak ő víz helyett rumot használt az áztatáshoz.

Hozzávalók:
  • 1 csésze (2,5 dl) porcukor - nála fele barnacukor, elfogyott a cukrom, ez van :)
  • 23 dkg puha vaj
  • csipet só
  • 1 evőkanál a cseresznye áztatólevéből
  • 1/2 teáskanál mandulaszirup - ez volt itthon, mandulaaroma is jó
  • 2 és 1/4 csésze liszt
  • 1/2 csésze apróra vágott aszalt feketecseresznye, előtte egy éjszakára beáztatva
  • 1/2 teáskanál sütőpor
A cseresznye kivételével mindent alaposan összedolgozok egy nagy tálban, majd hozzáadom a cseresznyét is. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, erre rakosgatok diónyi kis halmokat a masszából, közte hagyok elég távolságot - 2-3 cm -, mert ez is olyan terülős fajta sütemény, majd mehet a 180 fokos sütőbe kb. 10 percre, amíg a széle meg nem pirul. Hagyom kihűlni és csak utána szedem fel, mert kicsit törik. Tea, kávé, kakaó mellé nagyon finom :)

Megjegyzések

Andi üzenete…
De kis csinosak!
Imádom az ilyen kekszeket!
szepyke üzenete…
Víz helyett rumot... tiszta, mintha alkoholista lennék!:))))
mandy tarragon üzenete…
Hát azért nem szív fel olyan sok rumot :) De ha ezt terjeszti rólad valaki, legalább tudom, hogy én vagyok a nontrusted forrás :)

Népszerű bejegyzések