Lencsefőzelék

Nem egy tipikus nyári étel, de úúúgy megkívántam. Persze ezzel is van az a borzalmas dolog, hogy be kell áztatni pár órára - szerencsére nem kell annyira, mint a babot vagy a csicseriborsót -, konzervből viszont... hát, maradjunk annyiban, hogy ettem már lencsekonzervet, és öhm, szóval fújj.
Szóval, lencse reggel beáztat, félretesz, tanul, tanul. Másnap reggel felkeltem és találkoztam a lencsével. Ööööö. Szóval, egy nap késéssel elkészült a lencsefőzelék. Nem rántással, hanem habarással készült, én így jobban szeretem. Aki keveri az ételcsoportokat, az nyugodtan tegyen bele egy kis füstölt húst.

Hozzávalók, 2-3 személyre:
  • 25 dkg lencse
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál keményítő
  • 2 babérlevél
  • bors

Szóval, a lencsét beáztatjuk :) Amikor már eleget ázott, akkor leöntjük róla a vizet, és friss vízben feltesszük főni. Ehhez adjuk a babérlevelet, a zúzott fokhagymát, a sót és a borsot. Amikor már puha, akkor kiveszünk egy kicsit a főzőléből, kikeverjük a tejföllel és a keményítővel, majd egy visszaöntjük és kiforraljuk.

Megjegyzések

Bianka üzenete…
Milyen ritkán eszem, pedig nagyon szeretem. Magamnak még sosem készítettem. Azt hiszem itt az idő :)nagyon guszta
mandy tarragon üzenete…
Köszi :) Érdemes egyébként megcsinálni, mert ha nem számolod az áztatást, akkor nagyon gyorsan kész van.
Névtelen üzenete…
Én is imádom. Mostanában csak konzervben szoktam venni, de az igazival az összehasonlíthatatlan. A tiéd pedig nagyon nagyon guszta :)

Népszerű bejegyzések