A halál zsoldjában

A mai napra azért választottam ezt a könyvet, mert nem olyan régen harmadik kiadása a boltokba került. A képen látható példány az enyém, 1987-ben adták ki - kettő éves voltam, hűha -, ha jól emlékszem, akkor antikváriumból halásztam, a boltban ilyet keressetek (kép a Kiadótól):

Eredetileg a kiadás napján akartam írni róla, de természetesen nem jöttek be a számításaim, úgyhogy most kerül csak sorra :)
Főszereplőnk Tania elég nagy fába vágja a fejszéjét, amikor férje gyilkosai után kezd nyomozni. Ezzel a lendülettel át is helyezik a fővárosba, a helyi kommandóvezér, David szárnyai alá. Tania persze nem nyugszik, tovább kutakodik, egyre mélyebben ássa magát az ügybe. Daviddel pedig nyúzzák-kerülgetik egymást, ahogyan azt már megszokhattuk Fable könyveiben :)
Aztán egyszer csak elszabadul a pokol. És már nem lehet tudni, hogy ki kivel, ki ellen van. Ki készül megdönteni a rendszert és ki uralja? És egyáltalán, miért is kell a kommandósoknak a halálba menniük?
Nekem nagyon tetszett, bár még mindig állítom, hogy nem ez a kedvenc. Fordulatos, érdekes, izgalmas, ha szeretnél olvasni egy jó krimit, akkor bátran fogj hozzá :)

Megjegyzések

Lilla üzenete…
helen fieldingtől az olivia joules és a túlfűtött képzelet megvolt? szerintem iszonyat jó, és hasonló témájú, nyomozás akció csipkelődés és még vicces is
Andi/cuki üzenete…
Tetszett ez is, bár én nem kétéves voltam, hanem kb. 14!:-))
Belly üzenete…
15 éve kerestem ezt a könyvet,az első Fable könyvem volt,anno.Még a címét sem tudtam,csak azt hogy a főszereplő Tania Tiller,meg van benne valami David is:-).
Meg hogy nagyon tetszett.
Aztán 2 hete voltunk T.füreden a heti vásárban,és a könyvárusnál ez volt az első,amit felkaptam.Nem hittem a szememnek.Meg is vettem rögtön,majd otthon egyhuzamban ki is olvastam.Továbbra is nagy-nagy kedvenc:-)
DebiGabi üzenete…
Nekem is az eredei könyv van meg, már egészen megsárgultak az oldalai, de éppen ettől még különlegesebb a varázsa. Sajnos én sem 2 éves voltam akkor, hanem 14 mint Andi:))))
Alig várom, hogy a jövő héten jöjjön az új könyve!!!
mandy tarragon üzenete…
Lilla: még nem, de felveszem a toread listára :)

Andi/cuki: :)) mindig elgondolkozom ezen, hogy pöttöm korom óta ír, és még mindig jó :)

Belly: dejó, hogy megtaláltad :) Én filmekkel szoktam így lenni, hogy körvonalakban megvan a történet, de hogy ki játszotta meg mi volt a címe... És olyan boldogság megtalálni.

DebiGabi: nekem is elég sárga már, de nagyon jó állapotban van. Kíváncsi vagyok, hogy a most kiadott könyveim hogy fognak kinézni ennyi idős korukban :) Az új könyvet már előrendeltem a Librinél a könyvet, 20% kedvezményt adnak rá :)
Andi/cuki üzenete…
Ugye mondtam már,hogy az uram beszántotta az "Édes,mint a bűn"-t? Szóval én is tiszta boldog voltam,hogy Kanizsán a bolhán megkaptam!:-))
mandy tarragon üzenete…
Te jó ég :)
Én antikváriumokból vadásztam össze a "készlet" nagy részét :)

Népszerű bejegyzések