Mandy, a zöld levelibéka :)


Maimoni és Szepyke dobta tovább nekem A Kérdést, miszerint mennyire vagyok tudatos vásárló és mennyire tartom be a tudatos vásárló tíz pontját. Mennyire vagyok tudatos vásárló? Nagyon, sőt környezettudatos kislány vagyok ám. Én vagyok az, aki lekapcsolja a villanyt, ha nincs senki a szobában (ebben nem akadályoz az sem, ha nem otthon vagyok :) ), kikapcsolom a számítógépem, ha elmegyek a munkahelyemről (most épp egy zöld projekten dolgozom, ami annyira de annyira boldogság :) ), lejjebb tekerem a fűtést és inkább felveszek még egy pulóvert, kikotrom a szemétből a szelektíven gyűjthető dolgokat, és másokat is rászoktatok, stb.
Otthon, Anyuék családi házban laknak, Apuval építettünk komposztálót, amibe a zöld hulladékot gyűjtjük, ezzel keverjük el földet, amibe a virágokat ültetjük tavasszal. Van esővízgyűjtőnk, először egy kis hordó volt, most már egy jó nagy csapos tartály, az összegyűjtött vízzel szoktunk locsolni a kertben a szárazabb napokon. :) Kapcsolós konnektoraink vannak, ha hétvégére elmegyünk otthonról, akkor mindent áramtalanítunk. Nagyon sok növényem van a pesti lakásban is, szerintem érezhetően frissebb a levegő, ha van egy pár növény a lakásban, arról nem is beszélve, hogy mennyire élhetővé teszik a környezetet.
Szepy említette a tárgyakat, hogy mennyire nem becsüljük meg őket mostanság. Én szeretem a tárgyakat, furcsa módon sokkal jobban szeretem azokat a tárgyakat, akik már voltak valakié, de feleslegessé váltak. Vegyük a ruhákat. Ciki nem ciki, én sokat járok használtruha boltba meg turkálóba. Nem azért, mert nem tehetem meg, hogy új ruhát vegyek, hanem azért, mert van 1-2 bejáratott helyem, ahol sokkal jobb minőségű és érdekesebb ruhát lehet kapni, mint a nagyobb boltokban. Ezek többsége olyan, hogy vagy egyszer-kétszer hordták vagy még a címke is bennük van. Valaki megvette, rájött, hogy nem az ő stílusa és "kidobta" őket, pedig semmi bajuk, egyátalán nem szemét. Olyan ruhát kidobni, aminek semmi baja, szerintem pazarlás, teljesen felesleges szeméttermelés. Ha én kinövök, megunok egy ruhát, de még hordható, inkább körbekérdezek, nem kell-e valakinek (általában kell) vagy felteszem egy aukciós oldalra 1 forintért, mert inkább hordja még valaki, minthogy a szemétbe kerüljön. Nem mondom, hogy ezt így kell csinálni, de ez is egy lehetőség. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom az Ökoteregetést is.
Tárgyak vonalon maradva: szeretek a bolhára járni, mert bár rengeteg a szemét (soha nem értem, hogy ami már tényleg szemét, azt miért kell kihozni...), lehet néha kincseket találni. Emellett igyekszem megtalálni az egyensúlyt, és ha feleslegessé válik valami a lakásomban, ha még használható, próbálok neki új otthont találni. A szemetet pedig ki kell dobni, vagy ami fontosabb: nem is kell hazavinni. :)

Jöjjenek akkor a pontok :)

1. Írd össze, mire van szükséged!
Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárló központok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.
Én cetlis vagyok, amit felírok, megveszem. Ha van esetleg olyan, ami ugyan nincs a papíron, de nagyon kedvező áron van, akkor azt is megveszem (például tegnap a Lidlben vettem tortilla lapokat, baromi olcsón, mi meg sok ilyet eszünk. És végre találtam a kedvenc üdítőmből is, de erről majd egy külön posztban :) ). Régebben nem voltam cetlis, de aztán idővel be kellett látnom, hogy olyan az agyam, mint a szita, a figyelmem meg szétszórt... :)

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.
Piacra gyakran járok, mióta olyan helyen dolgozom, ahol közel van, a legtöbb zöldség és gyümölcs innen kerül a konyhámba. A kisboltokról sajnos nem vagyok jó véleménnyel, elég rossz tapasztalataim vannak minőség és ár szempontjából is. Sajnos amíg nem győznek meg az ellenkezőjéről, addig kerülni fogom őket... Viszont amire figyelek a multikban (Spar, Lidl, Tesco hármasba járunk általában, most nyílt egy kistesco nem olyan messze, úgyhogy Sparba ezentúl nem megyünk), hogy magyar terméket vegyek.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.
Lyukas az agyam, de általában hátizsákkal megyek és van nálam textil táska. Ha nincs, akkor is inkább azt veszek, mint műanyagot. Az Auchanba azért nem megyek már, mert (amellett, hogy pofátlanul át akarják vágni az embert...) rendszeresen voltak vitáim a pénztárosokkal a táska miatt: én nem akartam elvinni, ők meg tukmálták. Értem én, hogy munkaköri leírás, hogy adni KELL, de ez szerintem hülyeség, mint már fentebb említettem, a szemetet nem szeretem bevinni a lakásba...
UPDATE: Max bejegyzését olvasva eszembe jutott az Ökobogyó, nekem is van, többen kérdezték már, hogy honnan, adtam is párat ajándékba. A Decathlonban árulják, jó nagy táska, és bele lehet gyűrni egy kb. ököl méretű műanyag labdába, így teljesen jól elfér az autóban vagy az ember táskájában. :)

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.
Nincs se jogsim, se autóm, úgyhogy autóval csak akkor utazom, ha visznek. A BKV és a MÁV nem a legszívderítőbb dolog a világon, de amíg van diákkedvezményem, megéri. Sajnos, ha elmúlik a diákkedvezmény, már nem fogja megérni. A vonat már így is necces, ha ketten jövünk haza akkor a benzin+autopályamatrica pont annyiba kerül, mint a két diákjegy... Ha lesz autónk, valószínűleg hanyagolni fogom a MÁV-ot, hiszen az autó akkor indul, amikor mi szeretnénk és nem kell szagolni a Kökin a lakatlanokat sem... BKV más tészta, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon jó közlekedéssel vagyunk megáldva: 30 perc alatt benn vagyok a munkahelyemen. Autóval sem lenne gyorsabb, plusz a munkahelyem környékén esélytelen megállni. Viszont ha megvalósul a terv, hogy kiköltözzünk egy saját kis kuckóba valahova kertvárosba vagy környéki településre, akkor valószínűleg a 10 ezer forintos bérlet helyett én is autóba fogok ülni. Szomorú, szeretném, ha máshogy lenne, reménykedem, hogy addigra majd a járműparkra és az utasbarát környezet megteremtésére is fog pénz jutni a BKV-nál :)

5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.
Két verzió van: Pesten piacra járok, az őstermelős emeletre, amikor meg itthon vagyok akkor X nénihez/bácsihoz. Szerencsés vagyok, mert van a faluban tojás, tyúk, dió, krumpli, stb. és van kicsi konyhakertem is. Ha Anyuék feljönnek hozzánk, általában ők is hoznak valamit. Kellemest a hasznossal, ugyebár :) Fűszernövényeket pedig az erkélyen növesztem. :) Biopiacban és hasonló dolgokban sajnos nem hiszek, mert úgy érzem nem az én pénztárcámra szabták. Meg valahogy úgy vagyok vele, hogy inkább eszem a szomszéd nénitől vett kakast, amit én kapok el az udvarban, mint valamit, amire ráírták, hogy "bio". Bizalmatlan vagyok, na :)


6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.
Nem viszek haza szemetet, ez alap. Ha nem lehet elkerülni, akkor igyekszem helyben újrahasznosítani pl a dobozokban tárolni valamit. Nem minden hulladék szemét: amit szelektíven lehet gyűjteni, az megy a szelektívbe. Visszaváltható dolgokat egyszerűen nem veszünk, csapvizet iszunk (bátor vagyok), teázunk, a tejes doboz megy a szelektívbe. A kollégiumban a szénsavas löllét visszaváltható üvegben vesszük, a sörös és energiaitalos dobozokat összetaposva külön gyűjtjük, időnként valaki visszaviszi a Tescoba, mert visszaváltják.


7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.
Gihi. Szója allergiám van, így vadászom a "szójalecitin" szót a csomagolásokon. Szinte mindenben van, úgyhogy ilyesmit nem veszek.

8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.
Piacra járok, az őstermelőkhöz, ami van, megveszem, amikor szezonja van. Télen fagyasztott dolgok jönnek, amik az idényben költöztek a mélyhűtőbe. Narancs, mandarin, banán sajnos a gyengém, itt nem teremnek, viszont télen meg kell a vitamin. Valamit valamiért.... Januárban viszont nem eszek epret, akármilyen szép is.

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…
Egyszer használatos dolgok: kis műanyag palackos üdítőt időnként veszek, utána a palackot használom, hogy legyen nálam mindig víz. Papírzsepi fogyasztás viszont végtelen sajnos, pollenallergia rulez...

10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.
Mindig.

Köszönöm, hogy végigolvastatok :)

Nekem szép hosszú listám van, hogy kinek gurítanám tovább a kérdést, aki már válaszolt, azt belinkelem, ha megírjátok :)

Andi válaszai
Wise Lady köszönöm a választ :)
Reni
Belly köszönöm, hogy leírtad, amit én kihagytam: egy csomó dolog nem pénz, hanem akarat kérdése (és itt egyikünk sem a biopiacra rohangálásra gondolt)
Csongi
Fahéj és Feta arról ír, hogy is megy ez a görögöknél. A jegyvisszaváltós részt mindenképpen érdemes lenne itthon is megvalósítani
Alíz - rólad tudom, hogy te indítottad :)
Fűszeres Eszter
Ircsi válaszai, vidéki szemmel
JD
Limara válaszai, köszönöm
Kiskukta is válaszolt, köszönöm
Max - tudom, hogy nálad is járt már, belinkeltelek
Lilla - láttam, már nálad is kinn van a válasz
Napmátka - köszönöm :)
Palócprovence - vidéki szemmel. Olvassátok el, benne van egy nagyon fontos dolog: választani akkor lehet, ha van alternatíva.
Yasmine - a válaszát is olvashatjátok
Trinity - szintén megkaptam a választ :)
Katanyaka
Anazar válaszai lejjebb a kommentek között :)
Murphy - köszönöm

Ha valaki kimaradt, de szívesen válaszolna, sikítson, beteszem :) Dobjátok tovább Ti is.

UPDATE - Közben eszembe jutott még egy dolog: ezt az egész környezettudatos dolgot az ember hozza valahonnan. Nekem Apukám egy egyik minta, aki szívesen benne van a "hülyeségeimben", mint szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, esővízgyűjtés és hasonlók, már nem is tudom melyikünk melyikünket húzta bele a dologba :) A másik, hogy nekem általános iskolában nagyon nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy belénk neveljék ezt a szemléletet. Volt papírgyűjtés, amivel osztálykirándulásra lehetett támogatást szerezni, tankert, ahol ökológiai gazdálkodást folytattunk, szemétszedés, iskolatakarítás, szobanövényekkel is megtanítottak "bánni", meg úgy általában a természet tiszteletére és szeretetére. Azóta az iskola megkapta az ökoiskola minősítést, ami szerintem nagyon jó dolog :) Belegondolva, hogy amikor kicsi voltam sikk volt Szegedre járatni a gyerekeket, én nagyon örülök, hogy Anyuék meghagytak a "falusi" iskolában :)

Megjegyzések

Süti Bazár üzenete…
Köszönöm Mandy, már nálam is várakozik ez a kérdés. Sort kerítek rá! Jah, és hoztam sütit! :-))
SzKriszti üzenete…
Én a használt vagy nem kellő újszerű ruhákat össze szoktam gyűjteni, és elviszem valamelyik a Máltaiakhoz, akik szétosztják a hajléktalanok között.
Max üzenete…
Köszönöm!!
mandy tarragon üzenete…
Szilb: régebben én is a családsegítő szolgálatnak adtam a ruhákat. Egészen addig, amíg nem hallottam az egyik "rászoruló" anyukától, hogy ő nem szokott mosni, ha koszos lesz a ruha, akkor kidobja, úgyis kap másikat... :S Úgyhogy most már inkább olyannak adom, akár ingyen akár jelképes összegért (1 ft), akinek tényleg kell és megbecsüli.
SzKriszti üzenete…
Mandy, így nem csodálom. Döbbenet...
trinity üzenete…
Mady,
köszi , megírom...Te tényleg példásan tudatosan vásárolsz és élsz!!!
Persze itt a süti is, amit ígértem:DD
Andi/cuki üzenete…
Köszönöm a kérdést,igyekszem válaszolni,Te nagyon tudatos "zöld" vagy.:-)
Persze,aki Fablet olvas:-))
Imádom én is,de már tudod ugye?
Olvastad?:
http://andi-cuki.blogspot.com/search/label/k%C3%B6nyv
szepyke üzenete…
Én vagyok az ellenpélda. Én nem hozok semmi ilyesmit otthonról, és sajnos a közvetlen környezetem is inkább hülyének néz,mint követi az "ökoságomat". Bár a szelektív kukát a Zuram vette, de azóta a tetejére teszi a szemetet, mert nem akarja beledobni,mondván, nem tudja, hogy melyikbe kell.. Szóval, én vagyok a nagy népnevelő ezügyben, de nem adom fel!:)
mandy tarragon üzenete…
Trinity: azért én sem vagyok "szent", de igyekszem. És "fertőzök", remélem minél eredményesebben. Ha csak 1 embernél berögződik, hogy a műanyag palackot összetapossuk és levisszük a szelektívbe, akkor már megérte :)
A sütit pedig köszönöm.
mandy tarragon üzenete…
Andi: hát igen, Fable is "fertőző" környezetvédő :) Ezt a könyvét még nem olvastam, de már ott van a polcon. De szerintem ez lesz a következő könyv, a mostani könyveimnek elég sötét a világképe, kell majd a felvidulás :))

Szepy: a népnevelés fontos. Tényleg, ha 1 embernél megmarad, már az is eredmény.
Kiskukta üzenete…
Köszi, hogy gondoltál rám, majd én is megírom.
JD üzenete…
Köszi, köszi... amit annyi időm lesz, hogy értelmes összefüggő szöveget alkossak, megírom! :)
Palócprovence üzenete…
Köszönöm a kérdést, majd igyekszem válaszolni!
Murphy üzenete…
Szia!
Válaszoltam én is, köszi a meghívást. :)
Fűszeres Eszter üzenete…
Én is köszönöm, Mandy!
Anazar üzenete…
Környezettudatos vásárló???


Minőség, és nem mennyiség! Szerencsére, már rájöttem egy jó ideje, hogy nem a darabszám a fontos. Inkább keveset, de jót, tartósat, hasznosat (már amennyire tartós dolgokat készítenek manapság), és legfőképpen egészségeset mind a magam, mind a környezet javára! A divatos 'Don't think, consume!' (Ne gondolkodj, fogyassz!) helyett 'Reduce! Reuse! Recycle!' (Mérsékeld! Használd újra! Hasznosítsd újra!) elvet gyakorlom és hirdetem.
Anazar üzenete…
Mindig is a piacot részesítettem előnyben, már akkor is, amikor még csak növögettek a hiper-szuper bevásárlóközpontok. A piacon nem csak vásárol az ember lánya, de párbeszédeket és ezáltal kapcsolatokat is kialakít. Visszajáró vendég szoktam lenni egy-egy helyen. Jó érzés, hogy megismernek, előre köszönnek, tudják mire van szükségem, ismerik hogyan szeretem. Az üzletláncok sokszor a világ másik végéről hozzák az olcsóbb, hűtött-tartósított, sokszor éretlen gyümölcsöt, zöldséget (itt nem feltétlenül délire, exotikusra gondolok), megnyomódva, megpenészedve kerül a polcokra, a szállítás költségét (és a veszteséget is) természetesen a vásárlókkal fizetteteik meg. Szegeden fonott kosárral jártam a piacra, itt vászontáskával (Dublin központjában egy piac van, szombatonként). Akárhol is vásárolok, mindig a táskámban van A vászon táska, ha kilépek otthonrol. Mosható!
Anazar üzenete…
Nincs autóm. Tömegközlekedünk hosszabb távra (villamos, vonat), rövid távon meg ott a lábbusz. Míg régen úgy gondoltam, hogy nekem is lesz egy külön autom, azaz kettő a családban, ma már úgy gondolom, egy autó egy családra elég. A második autót nagyon megadóztatnám, ha rajtam múlna, nagyon, nagyon! Ám ha elektromos, vagy napelemes, vagy bioüzemanyaggal működő, akkor kedvezményes adóval terhelném csak.


Igyekszek helyi terméket, szezonális alapanyagokat beszerezni. Nem terheli szállítási költség (nem jön a földteke túlsó végéből), nincs tartósítva, hűtve, fagyasztva.
Anazar üzenete…
Szakmámból kifolyólag tudom, a csomagolás nem minden. Egyszer nem fordult még elő, hogy az lett volna a dobozban, ami a képen. A szebb csomagolás nem feltétlenül minőséget is hoz magával, de egészen biztos hozza a magasabb árat. Minél csicsásabb (dombornyomás, aranyozott felirat, fénymáz, stb), annál többet fizetünk mi, vásárlók, a magas költségű nyomdázásért. A 2-4-6 db-os zöldség, gyümölcs külön ki van csomagolva, ahelyett, hogy lemérném darabszámra a pénztárnál, a csomagolásért is külön fizetek, nem kértem, de ez van, ha multinál vásárol az ember lánya.
Anazar üzenete…
A 'No artificial colours, flavours or preservatives' és 'GMO-free' (Genetically Modified Organism) feliratokat keresem, azaz mesterséges színezékek, ízesítő anyagok és tartósító szerek nélküli, valamint génmódosítástól mentes élelmiszereket igyekszek vásárolni, ami valljunk be, próbára teszi a mai háziasszonyt, mert a legtöbb élelmiszeripari termék tömve van ilyen-olyan ízt, tartósságot, állagot, szépséget növelő kémiai szerekkel. A génmódosított növényekkel magasabb terméshozamot, gyomirtó szerekkel és rovarokkal szembeni ellenálló képességet, vagy épp nagyobb szárazságtűrést érnek el, de milyen áron!?! Zsugorodik a termőföld, gyarapszik a népesség, enni pedig kell! Ha ezeket sikerül is kikerülni, hogyan lehetünk teljesen biztosak afelől, hogy nem vegyszerekkel pirosított (azaz mesterségesen érlelt) paradicsom, hirtelen felfújt paprika, túltápozott hagyma, agyonpermetezett burgonya került az asztalunkra? Az állatokat is tápokkal befolyásolják, sertés, marha, szárnyasok, de még a tenyésztett (farmed) halak is mesterségesen előállított/módosított takarmányt kénytelenek fogyasztani, hogy szűk helyen összezárva kevésbé fertőződjenek meg egy-egy kórral, vagy ne zsíros legyen az a szalonna, hanem húsos, több tejet adjon az a jószág, gyorsabban szaporodjon, pirosabb legyen a húsa, stb. Lehetőleg organic (bio) zöldségeket, gyümölcsöket és húst vásárolok.
Anazar üzenete…
Környezettudatosság gyakorlati listámon szerepel még a szelektív hulladékgyűjtés (papír, műanyag, üveg, fém, szárazelem), az energiatakarékos izzók használata (csak az van a lakásban!), a hasznát, kinőtt ruhák eladományozása, és az ökológiai mosogatószer használata. Elképesztő, hogy különböző kedvezményekkel kell rábirni a mai társadalmat, hogy szelektiven gyűjtsen. Az energiatakarékosság mindannyiunk közös érdeke! Reduce! Reuse! Recycle!
mandy tarragon üzenete…
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat, folyamatosan teszem be a linkeket :)
Besiren üzenete…
Köszi, hogy eszedbe jutottam, kicsit későn, de válaszoltam.
Renata Kalman üzenete…
szia!
tetszik a bejegyzésed!
Ruha szempontból ugyanígy gondolom én is, szeretem a vadászott ruhákat.
mandy tarragon üzenete…
Renata: örülök, hogy tetszik. A ruhavásárlásban tényleg a vadászat a legjobb :) Meg, hogy tudom, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy szembe jöjjön.

Népszerű bejegyzések