Spam és ami mögötte van...

kép innen.

Ez most nagyon nem gasztro téma, annyiban vág bele a blogba, hogy velem történt, ezzel az email címmel. Tudni kell, hogy ezt az email címet csak és kizárólag arra használom, hogy a blog és az olvasói kapcsolatot tudjanak velem tartani, ide csak az értesítés jön, ha kommentel valaki illetve olyan levelek, amit az olvasók írnak. Sehova nem iratkozom fel vele, sehova nem regisztrálok, rengeteg más "szemétgyűjtő" email címem van, dől is rájuk a levélszemét rendesen.
Pontosan emiatt zavar, hiszti vagy nem hiszti, hogy ma kaptam rá spamet. "direkt marketing levél" így le is van írva a tárgyban. Magyar, valós cég. A gond igázából azzal van, hogy én nem kértem ezt a levelet, és annyira specifikus a témája, hogy nem hiszem, hogy bot random email címeket bombázott vele végig, mint az általában van. Nem tudom, hogy hányan tudják, de amit a levél feladója csinált, az bizony illegális. Le is írtam neki, hogy melyik törvényt és hogyan sértette meg, kihez fordulhatNÉK emiatt és mennyi büntetést kaphatNA. Ezután kértem, mondja meg, mégis mikor járultam hozzá, hogy én ilyen leveleket kapjak. Válasz persze nincs (legalábbis egyelőre).
Az volt a "szerencséje", hogy ő volt az első, és kicsit fáradt vagyok most bejelentést gépelni. Szerencsétlenségére ugyanis én tanultam elektronikus kereskedelmet, a jogi szabályozástól kezdve a technikai részletekig. És kicsit elegem van abból, hogy hiába a jogi szabályozás, azt pofátlan módon megszegik, mert "úgyse ellenőrzi senki". Kicsit elkanyarodva a témától: hányan tudtátok, hogy ha webáruházban rendeltek valamit, akkor többek között kell, hogy legyen a webáruháznak adatvédelmi nyilatkozata, kinn kell legyen az _összes_ adatuk az oldalon (cégjegyzékszám, székhely, telephely, telefonszám, stb), és ha vásárolsz náluk, akkor 8 napod van rá, hogy ha nem tetszik valami a termékkel kapcsolatban, akkor elállhass tőle, mindenféle korlátozás nélkül? A legjellemzőbb az, hogy ez utóbbit semmibe veszik, olyan indokokkal, hogy "dehát felbontottad, sérült a csomagolás, stb." Jó, ha tudtok róla, hogy ezt nem tehetik meg, lehet ellene tenni.
És akkor vissza is kanyarodnék a SPAM-hez. Miért is zavar engem a SPAM annyira? Vegyünk egy egyszerű példát. Béla nyit egy boltot, csináltat szép weboldalt, fejlesztet hozzá egy webáruházat, lehet nála kikerikiccset venni. Béla törvénytisztelő állampolgár, fizet különböző weboldalak üzemeltetőinek, újságoknak, szórólapozóknak, hogy tegyék ki az ő hirdetését, hogy nála lehet a világ legjobb kikerikiccsét kapni. Ezzel neki költsége van. Aztán itt van Pisti. Neki is van egy kikerikiccs boltja az interneten, ezzel nincs is semmi gond, többen vannak, nagy az internet, elférnek. Pisti gondol egyet, hogy ő ugyan nem fog fizetni a hirdetésért, inkább szerez valahonnan egy címlistát és szétküld 2 millió levelet az interneten. Ingyen van, bár mivel senki nem kérte, törvénysértő. Ezen a ponton jön el az, ami engem zavar. Miért ússza meg Pisti, hogy jogtalan előnyre tesz szert Bélával szemben? Az én postafiókomat tömíti el a bazinagy színesszagos kéretlen emailjével, amit én töröljek le, ha neadjisten forgalomkorlátos netem van, akkor a forgalmamat zabálja tök feleslegesen. Aztán meg továbbadja a címemet mégvalakinek, aki megint küld nekem valami vackot...
Most nem hisztiztem túl a dolgot, tájékoztattam "Pistit", hogy ezt ne csinálja, mondja meg honnan kapta a címem és törölje. Jó esetben ráijesztettem annyira, hogy törli a címem, így tovább már nem jut.
Viszont, amire lehetősége van mindenkinek: lehet ellene tenni, abban az esetben ha a cég Magyarországi székhelyű. A 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.), amely, az „elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről” szól, egyértelműen megállapítja, hogy minden természetes személynek küldött elektronikus hirdetés (legyen az e-mailben vagy akár SMS-ben, MMS-ben stb. terjedő) csupán úgynevezett opt-in rendszerben érkezhet, azaz a címzett előzetes hozzájárulása után (14. § (2) bekezdés). Panasszal a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához lehet fordulni, amely megtilthatja a jogsértő magatartás folytatását, illetőleg 50 000–500 000 forintig terjedő elektronikus kereskedelmi bírságot szabhat ki. A szabályozás jelenleg sajnos csak a magán email címekre vonatkozik. Viszont érdekes lehet, hogy 2009. augusztus 10-től a Btk. 177/A § módosulása miatt a személyes adatok – így az elektronikus levelezési címek is – üzletszerű kereskedelme, gyűjtése önmagában is vétségnek minősül, így a spammer elvileg egyéves börtönbüntetésre is számíthat. Belejelentést a spam-bejelentesKép:Kukac.gifnhh.hu címen lehet tenni, egy beadvány kitöltésével, mellékelni kell a spam másolatát és az eredeti fejlécet (ezt a forrás megtekintése gombbal lehet elővarázsolni a levelezőből, több segítség itt) ezen űrlap kitöltésével lehet tenni.
Persze, megtehetném, hogy nem érdekel, hogy szó nélkül kitörlöm és kész, külföldi spammelőkkel sajnos az NHH nem tud mit kezdeni. :( Csak azt szerettem volna ezzel közölni, hogy JOGOTOK van hozzá, hogy tegyetek ellene. Nem kell eltűrni.

UPDATE : Jött válasz, innen szedték a címem, bár én továbbra sem értem, hogy hol van leírva az oldalon, hogy jöhet a hirdetés... Most már kiírtam, hogy egyértelmű legyen, hogy nem kérek. Mindenesetre elnézést kértek és törölték a címem, úgyhogy az ügy kimentele pozitív :)

Megjegyzések

Lilla üzenete…
a hülye bortékás faszi?
nekem össze vissza kommentelte a blogomat, elküldtem a p*csába és közöltem h felesleges az erőlködése mert 3 perc után úgyis törlöm a bejegyzéseit, és nem végtelena türelmem, lépséeket fogok tenni. ez nem volt neki elég fenyegető, két napig kellett tötölgetnem, aztán leállt. borzalmasan idegesítő.
jókaja üzenete…
Fontos, hogy leírtad, sose csökken a spam, ha semmit se teszünk ellene.
Sajnos a bejelentéssel rossz tapasztalataim vannak. Valaki címlistákat kínált eladásra. Bejelentettem ahogy kell, a spam mailben volt név (nyilván hamis) és telefonszám is. Ennek ellenére azt a választ kaptam, hogy nem volt megállapítható a feladó kiléte :-(
szepyke üzenete…
Pedig jelenteni kell.
Nekem is tele a tököm, hogy vírusok tömkelege lepi el a napomat.
A skype-on nem tudok úgy beszélni, hogy valami szar be ne jelentkezne...
Én az ilyet mindig jelentésre teszem. A törvény megszületése óta pedig nyugodtan perelhetsz is, szerintem tedd meg a lépéseket!
mandy tarragon üzenete…
közben jött az email, hogy amiben bocsánatot kérnek. Ez egy abszolut pozitív dolog :)
A címem egyébként innen van az oldalsávból, mivel eddig nem volt egyértelmű, hogy nem kérek reklámot, most ki is írtam. A címemet törölték.

jokaja: igen, sajnos nagyon sok esetben az NHH se tud mit tenni, DE ezt előre nem lehet tudni. Ki tudja, lehet, hogy pont a legközelebbi bejelentés lesz használható valaki ellen. Pozitív példát is ismerek :)

Népszerű bejegyzések