Medvehagymás tészta


A legkorábbi emlékem a tésztagyúrásról az, hogy ülök a dédim kis házában, a "nappaliban", és nézem, ahogy a Mama és a Dédi gyúrják, nyújtják a tésztát, aztán egy részét felvágták, másik részét pedig megsütötték a sparhelten. Arra is emlékszem még, hogy mekkora csencselés ment a tésztagépek körül :) A tésztagép ugyanis nem csak úgy volt a boltban, hanem "Jugóból" kellett hozni/hozatni, kézenfekvő, hogy nekünk is onnan volt. Nos, ez a tésztagép nem olyan régen felköltözött velem Pestre, hátha lesz kedvem tésztát gyúrni.

Először kicsit féltem a tojás nélküli tésztától, mert nagymamám a szokásos 10 tojás - 1kg liszt receptet használta, így tojás nélkül még soha nem próbáltam. Nos, először is a zöld löttyöt csináltam meg: a medvehagymát turmixoltam le vízzel. 10 dkg liszthez elvileg 1 dl lötty kell, de lassabban adagold, nézd meg mennyit vesz fel a tészta. Elég kemény tésztát kell kapnunk a végén, és alaposan lisztezzük meg nyújtás előtt. Vágjuk kisebb gombócokra, majd nyújtófával nyújtsuk ki. A tésztagép nyújtó fokozatát használjuk a nyújtástól 1-es fokozaton kezdjünk, és haladjunk egyesével fölfelé, nekem 6-os fokozaton már elég vékony lett. Ekkor jön a vágó rész, folyamatosan lisztezd, nyúlj alá, mert ragad :) Én a szárítóra terítettem ki, ott száradt meg. 15 dkg lisztet használtam, ebből kb. 2 adagra elegendő tészta lett.

Megjegyzések

szepyke üzenete…
:))
Mekkorát röhögtem a második képen!:))
Te nem pénzt mostál, hanem tésztát, és most szárítod!
Remek kis cucc lett, és tegnap vettem két csomag medvehagymát!:)))

Hu, most teljesen beizgultam!:)
mandy tarragon üzenete…
:))
Kíváncsi vagyok, hogy te mit fogsz alkotni belőle :)
Ami üzenete…
Szívesen kipróbálnám, imádom a medvehagymát... Kár hogy nincs ilyen tésztakészítő masinám. Mindenesetre lementem a receptet. :)
Ami üzenete…
Szívesen kipróbálnám, imádom a medvehagymát... Kár hogy nincs ilyen tésztakészítő masinám. Mindenesetre lementem a receptet. :)

Szepyke: tészta mosás-szárítás :DDDDDD
Ami üzenete…
He, ezt most hogy csinálta a blogspot? Hová tűnt az első megjegyzésemből a szepkye sor, és miért jelent meg kétszer ???
:)
mandy tarragon üzenete…
Blogspot néha csinál érdekes dolgokat :D
Tésztamasinával mostanában már egyszerűbb a helyzet, konyhafelszerelési boltokban lehet szerezni, ha gondolod :)
Rossamela üzenete…
De jól néz ki, és milyen jó ötlet a medvehagyma!

Sima lisztből gyúrtad, vagy durumlisztből?
mandy tarragon üzenete…
Köszi. :)
Sima lisztből gyúrtam, az volt itthon.
Andi üzenete…
Mekkora türelmed van...irigykedem.
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!
mandy tarragon üzenete…
Köszönöm, viszont :)
Kata üzenete…
Hűű, ez nagyon guszta! Nekem szerencsére nincs tésztanyújtó gépem ... ritkán lenne időm elővenni s közben folyton marna a lelkifurdalás, hogy miért nem használom?! :o)) Majd, ha nagymama leszek! ;o)
mandy tarragon üzenete…
Engem ha nagyon furdal a lelkiismeret, akkor elteszem szem elől :D Aztán mindig megörülök neki, amikor megtalálom :D

Népszerű bejegyzések