Hummusz


Elég ritkán csináltam eddig hummuszt, pedig nagyon finom, tápláló, egészséges, szóval minden, ami szemnek szájnak ingere. Sőt, lehet mártogatni, így aztán kézzel enni. Meg pirítósra kenni. Esetleg tortillába, rápakolni a zöldségeket, feltekerni és úgy enni.
Megvan az Ízlések és pofonok című film? Amikor berendezik a nappalit Szaharának és azt játsszák, hogy a karaván ott állt meg és a földről esznek? Ha egyszer tartok egy ilyen vacsorát, akkor a hummusz biztosan ott lesz a fogások között. :)




Hozzávalók, 4 személyre:
  • 25 dkg száraz csicseriborsó
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál tahini - szezámmag paszta, arab boltokban lehet kapni
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál citromlé
  • olaj és pirospaprika a tetejére

A csicseriborsót előző este beáztatjuk - imádom az ilyen recepteket, ti is? -, majd puhára főzzük. Az aprítógépben összedolgozzuk a többi hozzávalóval, annyit adagolunk mellé a főzővízből, hogy kenhető állagú kencét kapjunk. Eloszlatom egy lapos tányéron, majd meglocsolom olajjal és szórok rá egy kis paprikát.

Megjegyzések

Adri üzenete…
Nagyon szeretem, de sajnos túl sok nem finommal találkoztam, így egy ideje már nem is ettem. De ez biztosan nagyon finom lehet! :)
mandy tarragon üzenete…
Nekem bejött, mondjuk a saját ízlésemhez van állítva :)
Névtelen üzenete…
Fú, én imádom :D
Hétfőn csináltam egy adaggal. Annyi a különbség, hogy én teszek bele őrölt római köményt is.
Általában így készítem:
http://araniel.wordpress.com/2009/08/08/hummusz-es-hamis-gyros/
Csak mostanában nem pitába töltöm, hanem tortillába tekerem. Meg víz helyett a csicseriborsó levével higítom. Méregetni most már semmit sem szoktam, mindent csak ízlés szerint adagolok bele.
mandy tarragon üzenete…
Én meg a kömény ellenségek vagyunk, úgyhogy ezért nincs benne :)
A konzervvel persze gyorsabb :)
Névtelen üzenete…
A simát én se komálom. Főleg eglszben, ha ráharapok...*brrrrrr*
Ez viszont nagyon megtetszett. Nincs is kömény illata :D
Konzervvel tényleg sokkal egyszerűbb, régebben szárazat használtam, most már lusta vagyok áztatni és megfőzni ^^"""""
mandy tarragon üzenete…
Na, majd kipróbálom a konzervet is. :)
MissRed üzenete…
Szia mandy : itt is köszi a saláta-tippet. Legalább már tudom, hogy nem csak én vagyok elvetemült városi kertész :)))
Minap mutogattam épp Apácskának a hummuszodat. Ő sem keveredik kapcsolatba a köménnyel, ha teheti, annyira utálja. De lesz nálunk is kence, és csak bíztatni tudlak a konzerves csicseriborsóra, mert nagyon praktikus. Nem oly rég szerettünk bele, azóta mindig van a szekrényben 1-2 dobozzal. 30 másodperces saláta-alap és mindenhez passzol.
Köszönöm, hogy jártál nálam, máskor is szívesen látlak :)
http://bodzablog.freeblog.hu
mandy tarragon üzenete…
MissRed: van külön kertészblogom is, ott vannak fenn képek a "kertről". :) http://talpalattnyizold.blogspot.com

Ki fogom próbálni ma a konzervet, mert természetesen elfelejtettem reggel beáztatni a csicseriborsót, vacsira pedig beígértem a csicseriborsó krémlevest...
szepyke üzenete…
Tápláló, és finom!:)
Én is szeretem, de csak nagyon ritkán csinálok, nem tudom, hogy miért
mandy tarragon üzenete…
:) én azért csinálom ritkán, mert mindig elfelejtem beáztatni
Névtelen üzenete…
Ezért jó a konzerv :)
Kipróbáltad? Milyen volt?
mandy tarragon üzenete…
Kipróbáltam. Kifejezetten finom volt :) Valamiért az volt a fejemben, hogy egy undorító nyálkás dolog, de ez a fajta nagyon ízlett :)
Névtelen üzenete…
Én nagyon meg vagyok vele elégedve :) Nem is szoktam az összes vizet kiönteni belőle, meghagyok egy keveset és azzal higítom a hummuszt, ha túl sűrű(először vízzel csináltam).

Népszerű bejegyzések