Aranygaluska a focirajongóknak és költöztetőknek

Apu, öcsém-Balázs, Feca, Zsani és Kinga voltak fenn nálunk a hétvégén, értelemszerűen még a régi helyen. A fiúk mentek a magyar-svédre, mi meg plázáztunk a lányokkal egy kicsit. Az Aréna mellett éppen vágták a parlagfüvet, napokig olyan volt a szám, mint Angelina Jolie-é... Gondoltam az mégse járja, hogy ne várjam valamivel a vendégeket, úgyhogy a pakolászás közben/helyett csináltam egy kis aranygaluskát. A recept a Vincze Kiadó Szakácskönyv című könyvéből van, szerintem egész jó, bár a dió mennyiségével nem értek egyet. Mondjuk valószínűleg ez annak köszönhető, hogy én egysorosra csináltam, ott pedig azzal számoltak, hogy legalább kétsorosra sikerül majd. Sebaj, legközelebb megpróbálom majd kisebb gombócokból összerakni :) Az ízére nem volt panasz, másnapra maradt egy kicsi a költöztető brigádnak is.
Kínáltam mellé vaníliasodót is, több kevesebb sikerrel. A frisshez még nem kellett, mert foszlós volt, és a lekvár miatt nem volt száraz, másnap reggel már jó volt hozzá az a kis öntet.

Hozzávalók, egy tortakarikához:

  • 2,5 dl tej
  • 5 dkg cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 50 dkg liszt
  • 2 tojás sárgája
  • 9 dkg vaj
  • 20 dkg darált dió
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg baracklekvár


Lusta voltam ismét, betettem a kenyérsütőbe kelni a tésztát :) Normál esetben az élesztőt elmorzsolod a cukros, meleg tejben, és ha felfutott, akkor kevered össze a többi összetevővel. A tésztát meleg helyen keleszd legalább egy órát. Én a töltött verziót csináltam. Nem szaggattam elpakoltam a hozzá való cuccokat, hoppá, hanem lecsípkedtem a tésztából, elnyomkodtam és belecsomagoltam egy-egy kávéskanál lekvárt, aztán a gombócot meghempergettem a cukros dióban.
Itt jött volna az a rész, hogy kivajazott tortaformában több sorba rakjuk, hát nekem csak egy sor lett, úgyhogy jó szorosan raktam őket, hogy felfelé nőjjenek.

A tetejét is megszórjuk cukros dióval, kicsit meglocsoljuk vajjal. Ekkor begyújtjuk a sütőt, mire bemelegszik a tészta is megkel kétszeresére.

Amikor a sütő előmelegedett 180 fokra, betesszük a sütit sülni. Míg sül, elkészítjük a sodót. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és a liszttel, közben a tejet felmelegítjük a vaníliával. Amikor a tej már majdnem forr, lejjebb vesszük a lángot a legkisebb fokozatra. A tejből öntünk a tojáshoz, simára keverjük, majd hozzáöntjük a tejhez. Folyamatosan kevergetve főzzük, amíg el nem kezd sűrűsödni.
A süteményt kivesszük a sütőből, levesszük róla a karikát, tépkedünk belőle és igény szerint nyakon öntjük a sodóval.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések