Az első ebéd és a svédek


Lezajlott hétvégén a költözés. Hát, nem volt egy egyszerű menet, de 5 körben sikerült megoldani a dolgot. A lakás jelenleg kész káosz, de alakul a helyzet :) Tegnap délután fél háromkor már sikerült ennem is (aznap először), ez lett, nincs benne semmi extra dolog, viszont nagyon finom volt.
Utána úgy döntöttünk, hogy berendezzük a szobát (na, jó, nem volt kedvünk pakolni :)) , és beszerezzük az ehhez szükséges bútordarabokat: egy dohányzóasztalt, egy tv állványt és egy kinyitható kanapét, meg még pár apróságot mint például párnákat és ágyterítőt a kanapéra. Józsinak is kellett egy-két dolog, ami hiányzott a lakásból, mert elhoztam, úgyhogy felkerekedtünk és elmentünk vásárolni.
Na, ezen a ponton bevésnék egy hatalmas fekete pontot a svédeknek. Tulajdonképpen a másodikat, mert az elsőt már bevéstem szombat este a meccs után. Szóval, svédek. Mindent előre megnéztünk az internetes készletellenőrzőben, van persze, menjünk. Első dolog, hogy mióta megvolt a felújítás már csak egy óra ingyenes a parkolásból, de ha 10 ezer forint felett vásárolunk, akkor ingyenes. Nem gond, gondoltuk, mi olyan "laza" 45 ezer forintot szándékozunk elkölteni, Józsinak is kell egy polc meg rengeteg apróság. Bemegyünk, körülnézünk, kipróbáljuk mindkét változatú kanapét, amit kinéztünk, döntünk, felírjuk, hogy hol van. Hasonlóan minden mással. Fenn végzünk, megyünk le. Igenám, DE. Az ágytakaró nincs abban a színben, majd holnap lesz. OK, van ilyen, elfogyott, hát istenem, legfeljebb lesz még egy köröm valamelyik nap munka után. Vettünk volna még pár apróságot, azokból is ki voltak fogyva. Semmi gond, majd a bútorok. Hát, nem. Semmi. Egy darab se. A kanapé két részből áll, keret van, szivacs nincs. A Sárgák azt mondják, hogy majd valamikor a hétvége felé lesz, figyeljük az internetet. Jó vicc...
Úgyhogy eljöttünk. Üres kézzel, rossz szájízzel. És persze, fizessük ki a parkolást is... Poénból azért megnéztük itthon, amikor hazaértünk, az internetes nyilvantartás szerint van nekik. Mindenből... Sebaj, legközelebb majd telefonálunk :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések