Olívabogyós masni


Én annyira, de annyira szeretem az olívás masnit, meg az olívabogyós kenyeret. De annyira, de annyira pofátlanul drága, hogy nincs szívem annyit kiadni érte, nekiálltam tehát itthon. Az eredmény friss, kicsit ropogós héjjal, pont úgy, ahogyan én szeretem. A recept alapötlete Dolce Vitától van, az enyém ugyan nem ciabatta, csak masni, de tészta kis változtatás után megfelelő volt. Kenyérsütőben kevertem-dagasztottam a tésztát, kétszer kelt, így nekem már megfelelő volt az állaga.

Hozzávalók:
  • 75 dkg liszt
  • 3,5 dl víz
  • negyed teáskanál szárított élesztő
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 jó nagy marék olívabogyó
  • egy marék friss bazsalikomlevél

A Rabszolgába betárazzuk a hozzávalókat: élesztő, víz, liszt, só. Elkezdjük dagasztatni. Az olívabogyót felvágjuk, nem túl apróra, hogy azért érezni is lehessen az ízüket, ha ráharap az ember. A bazsalikomot apróra tépkedjük. Mehetnek bele a többi hozzávalóhoz. Keverés közben figyeljünk a liszt mennyiségére, nem szeretnénk túl folyékony tésztát kapni, de azért legyen ragacsos :) Ezt a programot kétszer egymás után elvégezzük. Kivesszük a tésztát, kinyújtjuk, téglalapokat vágunk belőle, megcsavarjuk, majd még egy fél órát kelesztjük.
A trükk ezután az, mint a pitánál, jó magas hőmérsékleten hirtelen sütöttem meg. A sütőt tehát előmelegítjük 220 fokra. A masnikat megkentem jó alaposan vízzel, aztán mentek a sütőbe. A kérgük ropogós, belül puhák, kiáltoznak a krémsajtért, füstölt sonkáért és paradicsomért :)

Megjegyzések

trinity üzenete…
Nagyon guszta lett!! Nálunk is kedvenc, ha nem sütök és a férjem vásárol, akkor mindig jön vele haza:)))
mandy tarragon üzenete…
:) Lidlben vettem mindig régen, csak most már nagyon kiesik az útból. Máshol meg pofátlanul drága...
Ikkyu-san üzenete…
Én a GRoby-ban szoktam venni olivás masnit venni. Isteni!!! Én lusta lennék sütni.
Ikkyu-san üzenete…
Boccs, a venni 2x ment!!!
mandy tarragon üzenete…
Nálam az a helyzet, hogy hamarabb megsül, minthogy eljutnék egy GRobyba :D
Névtelen üzenete…
Meglehetősen szkeptikusan álltam neki a sütésnek. Imádom a LIDL-s olívás masnit, de az ára sokszor visszatartott. De nekem pont olyan kellett!!!! Fura volt, hogy ilyen rém egyszerű a recept, semmi zsiradék, semmi olíva olaj....víz, liszt, só, élesztő....és a bogyó....és a bazsalikom....amitől szintén meglepődtem, mert sosem gyanítottam, hogy az is van benne...de megkaptam amit vártam! Tökéletes recept, hajszálnyi különbséggel ennek javára, hogy a héja ropogós, de nem annyira rágós, mint a LIDL-s. Ezer köszönet érte....beindul a gyártás, mert ez mennyei! Szívből ajánlom az olívás masni rajongóknak! Nekem 8 db kb LIDL-s méret sikeredett!
Neked pedig kívánok még sok babért az ilyen, és ehhez hasonló receptekért! Pepitaofelia
mandy tarragon üzenete…
Nem is tudod, mennyire örülök, hogy sikerült :))) Szép napot neked :)

Népszerű bejegyzések