"Reform" brassói


Na nem kell megijedni, nem szóját tettem bele, se gabonasonkát, ugyanolyan mezei sertéscombból és krumpiból készült, mint a rendes. Tudom, tudom, az eredeti verzió nem combból van, de ennyit nézzünk el nekem. Szóval a reform. Én személy szerint utálok olajban sütni. Büdös lesz tőle a lakás, ki kell takarítani az olajat az edényből, stb. Úgyhogy úgy szoktam csinálni, hogy kibélelek sütőpapírral egy tepsit, a krumplit összeforgatom egy kanál olajjal, elterítem a tepsin, be a sütőbe, et voila: sült krumpli mindössze egy evőkanál olaj hozzáadásával :) A húshoz végtelen mennyiségű fokhagymát és borsot adtam, összekevertem a sültkrumplival, és máris kész a csodás brassói :)

Hozzávalók, 2-3 személyre:
  • 60 dkg sertéscomb
  • 4 vékony szelet bacon
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • sok bors
  • 1 kg aprószemű krumpli
  • 1 evőkanál majoranna
  • 1 evőkanál olaj
  • sütőpapír
A sertéscombot kisebb kockákra vágjuk, a hagymát hámozzuk, apróra vágjuk. A fokhagymát nem kell finomra vágni, szeretnénk, ha megmaradna az íze. A bacont vékony csíkokra szeljük. A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk. A krumplit összeforgatjuk a majorannával és az olajjal, eloszlatjuk egy sütőpapírral bélelt tepsiben. 180 fokon ropogósra sütjük.
Közben a bacont forró serpenyőben lepirítjuk, megfonnyasztjuk a kisült zsírban a hagymát, hozzáadjuk a combot, addig sütjük, amíg kap egy kis színt. Sózzuk, borsozzuk, végül hozzáadjuk a fokhagymát. Amikor a fokhagyma kissé levet eresztett, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, fedő alatt puhára pároljuk. Ha már majdnem kész, levesszük a fedőt és addig főzzük, amíg csak egy kicsi leve marad. Összeforgatjuk a sült krumplival és tálaljuk :)


Megjegyzések

Lilla üzenete…
nálunk a húson van a majoranna.. egy ideje gondolkodom azon h brassóit kéne csinálni de most megadtad a végső lökést
mandy tarragon üzenete…
Húson, krumplin, egyremegy :)

Népszerű bejegyzések